Ön szerveződik?
A közösségi önszerveződésről és vezetéssel való összefüggéséről Két közösség beszélget: – Ön szerveződik? – Igen, én szerveződök. – Hogyan teszi ezt? – Nem tudom, csak úgy megy magától. – Mármint …
A közösségi önszerveződésről és vezetéssel való összefüggéséről Két közösség beszélget: – Ön szerveződik? – Igen, én szerveződök. – Hogyan teszi ezt? – Nem tudom, csak úgy megy magától. – Mármint …
Miközben mi emberek génjeinkben kódoltan társas lények vagyunk, azaz biológiai szinten minden hardverünk adott ahhoz, hogy jól együtt tudjunk működni, mégis a mai világban azt tapasztaljuk, hogy ez nem igazán működik. Sokkal inkább jellemző ránk, hogy hibáztatjuk egymást, mint az, hogy az egymás elfogadásának és tiszteletének talaján képesek legyünk a problémáinkat, konfliktusainkat megoldani.
Nem túl rég egy olyan csoportnak tartottam tréninget a Fa modellről, ahol a csoport fele pap volt. Az az aktivitásból is kiderült, hogy igencsak felkeltette az érdeklődésüket a közösségi minőséggel …
Karácsony második napján pogácsasütés közben párommal beszélgettünk a fiatalokról, ennek folyományaként feltettem az alábbi kérdést a facebookon. A bejegyzés a facebookon >> Direkt hagytam általánosra és provokatívra a megfogalmazást, és …
Az emberi kapcsolatok, azaz a viszony szint a kulcsa minden közösségi kezdeményezésnek, így a közösségi vállalkozásoknak is. A viszony szint, az emberi kapcsolatok minőségének fontosságát azt gondolom nem nehéz megérteni, …
A természetes hierarchia megértésével, a természetes vezetés felé
Az ami tuti, hogy a másik viselkedésének elfogadása nélkül elképzelhetetlen bármilyen együttműködés, hiszen nem lehet úgy együtt cselekedni, élni a másikkal hogyha az energiáim nagy részét a másik iránt érzett …
Szerintem a profit (nonprofit – forprofit) értelmezése elég zavaros a mai világban. Civilként annak mérlegelése, hogy egy-egy tevékenységünk nonprofit, vagy már forprofit és ezért civilként ezt még csinálhatjuk, azt viszont …
A minap olvastam egy cikket a Tudatos vezetés blogon „Mi a vezető legfőbb feladata?” címmel a szerző a INSEAD Business School blogjáról idézi meg az alábbi történetet, én pedig tovább …
A közösségi minőség egy közösség aurája. Láthatatlan, de mégis érezhető, tapintható. Minél tovább vagyunk benne, vagy csak figyeljük kívülről, annál többet érzékelünk belőle. Érezzük, hogy jó benne lenni, vagy inkább …
