Természetes hierarchia, természetes vezetés

A természetes hierarchia

A természetes hierarchia lényege, hogy a világunk holonokból (részegész) épül fel, azaz minden, ami létezik anyagi világunkban, önmagában is egész, egymáshoz, és a befoglaló rendszerhez analogikus rendben kapcsolódó részegészekből épül fel. Ez azt jelenti, hogy minden részegésznek a nagyobb rendszer működtetésében a rá jellemző tulajdonságok szerint van szerepe. Ezáltal tud létrejönni, működni és az élőrendszerek esetén -mint amilyen az ember- ezért tud élni a nagyobb rendszer.

Ennek megértésében talán önmagunk, mint biológiai lény (mint részegész) felépítése és működése adja a legkézenfekvőbb példát:

Indulva sejtszintről: a sejtjeink, mint önálló egészek szöveteket, majd szerveket, majd szervrendszereket alkotnak. Ezek a szerveződési szintek mindegyike holon, azaz önmagában is egész, amely természetes hierarchiában egymásba ágyazottan létezik. Ezeknek a szerveződési szinteknek az egymásba épült, azaz természetes hierarchiában lévő, összehangolt működése képes minket életben tartani. Mi mint élőrendszerek a minket is magába foglaló nagyobb szociális rendszerek (pár, család, közösség) részeként vagyunk a társadalomban, mint az embereket magába foglaló legnagyobb részegészben. Hiszen a társadalom is része a természetnek, mint őt magába foglaló nagyobb egésznek. Most annak a filozófiai vagy hitbeli kérdésnek a tárgyalásától eltekintek, hogy mi a legnagyobb egész, hiszen amennyiben csak az anyagi világban szemlélődünk hihetnénk azt, hogy a természet a legnagyobb egész.

Ha még konkrétabban akarjuk megnézni a természetes hierarchiát, akkor érdemes egy olyan szervet választani, aminek a működése mindenki számára elég egyértelmű – ilyen a szívünk. A szívünk mint szerv is egy holon, azaz önmagában is egész, vannak határai, szerkezete. A felépítés adja létezésének értelmét, hiszen ezáltal képes vért pumpálni, és így a keringési rendszerünk egyik fontos csomópontjaként hozzájárulni a vérkeringéshez. Ez a szív funkciója a nagyobb rendszer felöl nézve. Maga a keringési rendszerünk is egy a szívet is magában foglaló újabb szerveződési szint, azaz holon. A szervrendszerek összessége pedig együtt alkotják azt, amit biológiai szempontból a testünknek, szervezetünknek tekintünk.

Relatív érték

A szív szervezetünkben betöltött szerepe alapján egyrészt könnyen megérthető, hogy minden holonnak van egy relatív értéke. A szív esetében ez a vér pumpálása. Azért realítv, mert ez a funkció (szerep) a nagyobb rendszer felöl értelmezhető, a szívnek mint egésznek önmagában a  keringési rendszer nélkül nincs értéke. Tehát a funkció a részegész természetéből adódik, hiszen a szív természete (felépítése), hogy legjobban dobogni és a vért hajtani képes. Azonban ez a funkció ki is jelöli a helyét a természetes hierarchiában, hiszen ahogy a szívnek nincs önmagában értelme, ugyanúgy a keringési rendszerünknek sincs értelme az ember mint nagyobb részegész (élőrendszer) nélkül. Így ebből következik, hogy minden holonnak (részegésznek) van egy relatív értéke. Az, amit betölt, vagy be tud tölteni a nagyobb rendszerben.

A természetes hierarchiát tehát úgy is megfoghatjuk, hogy minden, ami az anyagi világunkban létezik, ezáltal a természetes hierarchia által képes működni, azaz betölteni a szerepét a világban. Azaz a természetes hierarchia adja a dogok értelmét.

Abszolút érték

Másrészt minden holonnak van egy abszolút értéke is, hiszen ha a szívünk egyszer úgy dönt, hogy nem tölti be a szerepét, azaz nem dobog tovább, akkor simán meghalunk, azaz a magasabb rendszer (biológiai lényünk) megszűnik létezni. Tehát minden részegész létezése, aminek van funkciója a nagyobb egész működtetésében, egyformán fontos a nagyobb részegész létezéséhez. Ezt nevezzük a holonok abszolút értékének.

Tehát a nagyobb rendszer felöl nézve mindig meg tudjuk mondani a relatív értékét, funkcióját, dolgát annak a részegésznek. Másrészt azt is tudjuk értelmezni, hogy a nagyobb egész működéséhez, létezéséhez minden őt alkotó részegészre ugyanúgy szükség van. Tehát ahogy a szívre szükségünk van az élethez, ugyanúgy igaz ez a keringési rendszerünk bármely más elemére, hiszen keringési rendszer nélkül sem vagyunk képesek létezni. De ugyanígy igaz bármely más szervünkre vagy szervrendszerünkre is, azaz ebben a tekintetben az egymásba foglalt rendszerek minden eleme egyformán fontos.

Hogy lehet valami hierarchikus és mégis egyenlő?

A relatív és abszolút érték egyidejűsége felveti azt a kérdést, hogy valami hogyan lehet egyszerre hierarchikus, azaz különböző a fontossága, és hogyan lehet egyszerre ugyanolyan fontos, azaz egyenlő. Ha a fenti állításomból indulunk ki, akkor mondhatjátok, hogy az, hogy minden szervünk ugyanolyan fontos nem igaz, hiszen ha a szemünk nem működik, akkor attól még élhetünk, ha viszont a szívünk áll le, akkor nem.

Na itt kezd izgalmassá válni a természetes hierarchiának a megértése, hiszen úgy tűnik itt egy antagonizmust próbálunk feloldani. Azaz hogy lehet egyszerre valami egyenlő és hierarchikus!? A kulcs persze nem a feloldásban, hanem a meghaladásban van.

Mert bár igaz, hogy a szívünk létfontosságú szervünk, és ebből a szempontból a természetes hierarchiában fontosabb a szemünknél – ez a relatív értéke -, de bizonyos szituációban pl. egy medve társaságában a szemünk is ugyanennyire létfontosságúvá tud válni, azaz a relatív érték szituációtól függően változik. Ebből viszont az következik, hogy az élőrendszer (holon) túlélése szempontjából nagyon fontos, hogy minden rendszeralkotó elemet egyformán fontosnak fogadjunk el még akkor is, ha az adott szituációban valóban jól érzékelhető fontossági sorrend van köztük. Az abszolút érték tehát inkább elfogadást jelent, annak az elfogadását, hogy minden teremtett dolognak van valami értelme, jelentősége, még akkor is, ha épp akkor és ott ezt mi nem tudjuk felmérni. A relatív érték pedig egy objektívebb, az adott szituációban természetesen jelentkező fontossági sorrendet jelent.

És itt van a meghaladás kulcsa, hiszen ebből érthetővé válik, hogy ez a két ellentétesnek látszó dolog valójában két különböző értelmezési tartományban van, tehát nem szükséges megfeleltetnünk egymásnak. Az abszolút érték elfogadást jelent, így ez inkább a “helyes – nem helyes” értelmezési tartományában van, a relatív érték pedig a funkcióból következik, tehát objektívebb sokkal inkább az “igaz – nem igaz” értelmezési tartományban van.

Ezért kell az élőrendszer minden elemét tisztelni, és elfogadni, hogy egyformán fontos, és ezért kell tudnunk, hogy bizonyos szituációkban az egyes elemeknek mi a funkciója, azaz relatíve melyik a fontosabb és a kevésbé fontos ahhoz, hogy életképes legyen a nagyobb rendszer.

A természetes hierarchia megértésével a természetes vezetés felé

A fentiekben megismert abszolút és relatív érték egyidejűségének, és a relatív érték szituáció függő dinamikus változásának megértése kulcsfontosságú a közösségek természetes vezetésének megértéséhez.

Fenti analógia kapcsán gondolom, hogy az már mindenkinek világos, hogy a közösség is egy holon, hasonlóan a biológiai lényünkhöz, aminek a részegész elemei az emberek. Namármost ez azt jelenti, hogy egy közösségen belül minden embernek megvan az abszolút értéke és megvan a relatív értéke. A relatív értéket a tagok természete, tulajdonságai fogják megszabni, azaz egy szervezet akkor működik jól, egészségesen, ha mindenki a természete szerinti legjobb szerepet tölti be. A természetünk és élethelyzetünk egyik meghatározó eleme, hogy miben és milyen mértékben tudunk felelősséget vállalni, így természetesen alakul ki a közösségben a felelősségvállalás természetes hierarchiája. Ez tehát létrehozza a felelősségvállalás szempontjából csomóponti helyzetbe kerülő vezetői magot. Tehát a relatív értéket tekintve lesznek fontos és kevésbé fontos tagjai a közösségnek. Miközben el kell fogadnunk, hogy az összes embernek van egy abszolút értéke, ebből a szempontból “egyenlőek” vagyunk, azaz kölcsönösen tiszteljük egymást, hiszen lehet olyan szituáció, amikor a relatív értéket nézve kevésbé fontos tagunknak lesz kulcsszerepe.

Mindennek a megértése nehezebb, mint a biológiai lényünk kapcsán, ezért nézzünk meg egy konkrét szituációt:

Stratégiázik egy szervezet, azaz próbálja meghatározni, hogy a céljai szempontjából milyen cselekvések a legeredményesebbek, hogyan lehet sikeres a jövőben. A csapatban mindig vannak olyanok, akik abban jobbak (ez a természetük), hogy képesek összekapcsolni trendeket, történéseket, akik képesek a jelen történéseit a jövőbe kivetíteni, jövőképpé formálni a gondolataikat, megérzéseiket. Ezek a stratégák, akik jellemzően a természetük miatt nagyobb felelősséget fognak vállalni a startégiai irányok kijelölésében. A stratégáknak tehát nagyobb lesz a hatásuk a stratégiára, mert benne van a természetükben, hogy az ilyen szituációban előreviszik a gondolkodást, koncepcionálnak, vetítik a jövőt és ezáltal a többieknek hitet adnak. Tehát a relatív értékük ebben a szituációban nagyobb lesz.

Ha rendben van a bizalom a csapatban, akkor a többiek érzékelik és elfogadják, hogy a stratégák egy startégiázási folyamatban erőforrások. Ez kijelöli a helyi (relatív) értéküket (helyüket) ebben a szituációban, tehát a szerepük fontosabb lesz, azaz ők lesznek a stratégiázás vezetői. Ehhez képest pl. egy cselekvő természetű embernek, aki max egy két olyan gondolatot rak hozzá, hogy szerinte ezt vagy azt meg lehet-e csinálni vagy sem, ezzel együtt folyamatosan türelmetlenkedik a sok szócséplésen, egyértelműen kisebb lesz a relatív értéke a startégiázás folyamán.

Azonban, ha a stratégák meghatározóak is, ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a többieknek nincs stratégiai gondolata, ami ugyanannyira fontos lehet, hiszen nagyon sokszor egy-egy apró gondolat fog működő stratégiát eredményezni. Ebben az esetben feltehetjük a költői kérdést: kinek volt fontosabb szerepe – a stratégának, aki az egészet koncepcionálta, vagy az apró gondolatot behozó esetleg pragmatikusabb résztvevőnek!?

Sőt tovább megyek – ha valakinek egyáltalán nincs stratégiai gondolata, és csak akadékoskodik, hogy mi, miért nem fog működni, akkor a leggyakrabban az ilyen embereket úgy éli meg a csapat, hogy csak hátráltat minket. Pedig egy jó stratégia kidolgozásában ugyanolyan fontos szerepe lehet, mint a stratégának, hiszen ő a kételkedésével a valóságkontrollt hozhatja be a történetbe.

Így jön létre ebben a szituációban egy természetes hierarchia. A relatív érték kijelöl egy egymásba foglaltságot, ami ebben a szituációban azt jelenti, hogy a stratéga (ill. stratégák összekapcsolódása) gondolatai, víziója adja a stratégia terét, a koncepciót, a motivációt, ezen belül a pragmatikusabb, de még megoldásokat hozó emberek finomítanak, kiegészítenek, míg a kételkedők ezen belül biztosítják a valóság kontrollt, ezáltal valóságosabbá, megvalósíthatóbbá teszik a stratégiát. A szituáció természete pedig az, hogy ezt a stratégának kell vezetni, facilitálni a folyamatot.

Mi az értéke ennek a természetes hierarchiában létrejövő vezetésnek?

A természetes vezetés megértése és alkalmazása lehetővé teszi, hogy a valódi közösségek a természetük szerinti vezetési rendszert alakítsanak ki. Hiszen így mindenki képes betölteni a természete szerinti szerepét; pl. a startégiát vezetők magabiztosan beleállnak a feladatba, mert úgy érzik ez nekik való, de ezzel együtt megkapják a bizalmat, felhatalmazást a többiektől, mert a szituáció természetének megértésével képesek elfogadni a startégák vezetői szerepét. Az örök kritikusok, akik folyamatosan elemzik az elképzeléseket, és ezzel megpróbálják a valósághoz illeszteni a startégiát, szintén meghallgatásra kerülnek, és a véleményüket figyelmbe veszik, mert tudják, hogy ennek is meg van a maga szerepe egy jó stratégiánál.

Ezzel együtt a csapatnak meg van az az erkölcsi alapállása, hogy ebben a startégiázási folyamatban is mindenkinek megvan az abszolút értéke. Ezáltal képesek tisztelni egymást, elfogadónak lenni, képesek kapcsolódni egymáshoz. Ekkor létrejön a gondolatok, érzések, megérzések, intuíciók, inspirációk, kreativitás áramlása, azaz a mesterelme jelenség, és így egy sokkal jobb stratégia születik. …és nem csak azért, mert tartalmilag jobb lesz, hanem ez a közös áramlás a közös hitet is kitermeli, ami sokkal nagyobb esélyt ad a sikeres megvalósításra.

Rendben van, akkor van egy szuper stratégiánk. Mi történik akkor, amikor ezt meg kell valósítani, akkor ki fog kulcsszerepbe kerülni? A tapasztalat az, hogy nem az ötlethozó stratégák, hiszen aki jó a koncepcionálásban, az jellemzően nem jó a megvalósításban, azaz nem a természete.

Ez tehát azt jelenti, hogy aki az egyik szituációban a természete, tudása, kompetenciái miatt kulcsszerepben van, az egy másik szituációban nem lesz vezetői szerepben. Azonban ez egy természetes hierarchiában teljesen természetes :), hiszen megvan az abszolút értékből következő elfogadás, így a különböző szerepek közötti váltás nem okoz problémát. Ennek az az eredménye, hogy egy természetes hierarchiában működő szervezetben elfogadjuk, hogy a különböző helyzetekben más és más a vezető. Sőt, a szervezet tevékenységétől függően még az is működőképes modell, hogy ebben a szervezetben mindenki vezető és egyben munkatárs is.

Szervezetfejlesztési munkám során azt tapasztalom, hogy ez a vezetési modell nagyon sok projektalapú szervezetben természetesen – de nem tudatosan – kialakul. Azonban a mesterséges hierarchia – amit a jogszabályok is ránk kényszerítenek, hiszen pl. egy egyesület nem működhet elnök, elnökség nélkül – bezavar, konfliktusokat okoz, megakadályozza a jó, egészséges működést. Ezért érdemes megérteni a természetes hierarchiára épülő vezetést, és ezért érdemes kimondani, hogy nálunk nem a formális vezetés működik, hanem az informális – a természetes hierarchiára épülő – vezetés a szervezetünk működésének az alapja.

Fontos leszögezni, hogy a jövőnk függ attól, hogy képesek vagyunk-e a jelenlegi vezetési modellektől jobban működő, természetes vezetési rendszert kialakítani! Nyugodtan merem állítani, hogy a valódi közösségek nem képesek működni, ha nincs a természetünkből következő vezetési rendszerük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .