Sokat beszélek arról, hogy a társadalmi fenntarthatóság kulcsa a valódi közösségek létrehozása. Azt már egy előző cikkemben leírtam, hogy miért a közösségalkotás a kulcs egy fenntartható társadalom felé, azonban arról még nem született cikk, hogy milyenek lesznek a jövő közösségei, azaz mit jelent az, hogy VALÓDI közösség.
A rövid meghatározásom erre, hogy a valódi közösség szoros emberi kapcsolatokra épülő, tudatosság alapú, szándékolt életmód közösséget jelent.
A valódi közösség az emberi szerveződés jelenleg ismert legmagasabb szintje. Tehát, egy ma általános együttműködési szinthez képest – ami valahol véget ér a jó csapatok, baráti társaságok szerveződési szintjénél – az élet minden területén jóval nagyobb egymásrautaltságot, bizalmat, mélyebb emberi kapcsolatokat jelent. Gyakran beszélünk a mai világban közösségekről, de a fenti meghatározás alapján a legritkább esetben mondhatjuk rájuk, hogy ez egy valódi közösség.
Most nézzük meg részletesebben a fenti meghatározás egyes elemeit:
Szoros emberi kapcsolatokra épülő
Társadalmunkban a szoros emberi kapcsolatoknak, az egymás iránti őszinteségnek és bizalomnak megvan a ma megtapasztalható átlagos szintje. Amikor szoros emberi kapcsolatokról beszélek, azt mindenki az általa már megtapasztalt szintre lövi be, ami elidegenedett világunkban gyakran egy elég alacsony szintet jelent. Ezért az egyik nehézség, hogy a legtöbb embernek még képe sincs arról, amit szoros emberi kapcsolatként próbálok megfogalmazni. Ezért fontos látni, hogy a szoros emberi kapcsolatok egy valódi közösségnél a mai világban inkább perspektíva, egy törekvés arra, hogy a jelenlegi kapcsolatainknál mélyebb bizalomra épülő, személyesebb, egymásra támaszkodó, de ezzel együtt az egyéni szabadságunkat kiteljesítő kapcsolatokat építsünk ki.
Amikor az ember megházasodik, vagy valakivel tartós párkapcsolatot épít, akkor főleg a szerelem szakaszában az a kép él benne, hogy olyan szeretetkapcsolatuk lesz amiben mindent meg tudnak beszélni és a legnehezebb helyzetben is számíthatnak egymásra, olyan felnőtt-felnőtt kapcsolatuk lesz amiben mindketten lelkiekben is gazdagodnak. Aztán a legtöbb ilyen kapcsolatban ez csak egy elfeledett álommá válik, talán leggyakrabban egy önismereti csoportban tapasztalunk ehhez hasonlót. Nos, a valódi közösségekben ezt a mély, szeretetteljes, egymás iránt felelősséget vállaló, érett felnőtt-felnőtt kapcsolatot építik az emberek.
Ami még segíthet a “szoros emberi kapcsolatokra épülő” minőség megértésében, ha Berne játszma elmélete (TA) felöl értelmezzük. Az az emberi kapcsolat képes valódivá válni, ami meghaladja a játszmáinkat, a sorkönyvi programozottságunkat. Hiszen ezen a ponton kezdenek el megjelenni a kapcsolatokban a valódi érzéseink, a helyettesítő érzések helyett és ekkor válunk képessé a kapcsolatainkban a valódi viselkedésre, reakcióra a programozott viselkedéseink helyett.
Ezért ma egy valódi közösség legfontosabb ismérve, hogy az emberi kapcsolatok fejlesztése és az ennek érdekében végzett folyamatos önismereti munka egyenrangú cél azzal, amit a közösség mint küldetést, feladatot határoz meg a maga számára. Tehát ahogy együttműködünk ugyanannyira fontos, mint az, amiért együttműködünk.
Mi ennek a jelentősége?
Valójában – mint ahogy a fent belinkelt cikkemben is leírtam – ezáltal képes betölteni a társadalom jobbító szerepét. Hiszen a társadalmunk pont azért ragadt be a fenntarthatatlanság zsákutcájába, mert nem vagyunk képesek más, együttműködőbb viszonyt kialakítani a környezetünkkel, ebbe beleértve a természeti környezetünket és az embereket is. Ezért a közösségi minőségre törekvés egy döbbenetesen fontos egyéni és társas fejlődési út az ember számára, aminek a során megtanul mélyebben kapcsolódni és ezáltal együttműködni. Csakis ez képes egyszerre emelni a tudatosságunkat és egyszerre olyan megerősítő környezetet létrehozni, amiben újabb és újabb meghaladásokon keresztül végül megváltozik a viszonyunk minden létezőhöz. Ezen keresztül értjük meg azt is, hogy a közösségünk hogyan képes egy együttműködő, koegzisztens társadalmat felépíteni.
A szoros emberi kapcsolatok tehát nem csak közelséget jelentenek, hanem olyan minőséget, amiben fejlődni vagyunk képesek. Ahogy M.Scott Peck írja: „A szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében.” Ez a cselekvő szeretet megvalósítása az, amire törekednek a valódi közösségekben az emberek.
Tudatosság alapú
Az emberi társadalom fejlődik, még akkor is, ha gyakran úgy tűnik, hogy az emberi kapcsolatok, a közösség és az élet még sok más területén is visszafejlődést érzékelünk az előző korokhoz képest. Valójában az emberiség modern kora olyan mint a serdülő kor a gyerekek érése során. Azért, mert sok mindenben úgy tűnik rosszabb lett a magatartása nem azt jelenti, hogy nem fejlődik, sőt azt mindannyian tudjuk, hogy a serdülő korra szükségünk van a felnőtté válás során.
Ezért a mai emberek a mai kor tudatossági szintjén már nem képesek hagyományos (archaikus) közösségeket alkotni. Nekünk, a mai kor emberének – akik átviharoztak egy egocentrikus társadalmi koron – már csak egyetlen lehetőségünk van a közösség alkotásra: hogy felnőtt emberekként, tudatosan végig gondolva, küzdve, megegyezünk azokban a keretekben, létrehozzuk azokat a feltétel nélkül elfogadott szabályokat amiben egyszerre vagyunk képesek jól együttműködni és egyszerre kiterjeszteni az énünket, szabadabbnak érezni magunkat. Ezért lesznek a jövő közösségei tudatosság alapú közösségek.
Ehhez az előző korok tudására is szükségünk van, azaz a most alakuló közösségek egyik nagy feladata, hogy összegyűjtsék azokat a pszichiológiai, szociológiai, biológiai, ökológiai, neurológiai, magatartástudományi, valamint a hagyományinkban rejlő tudást, ami ahhoz kell, hogy ezeknek a megértése által képesek legyünk tudatosan közösséget alkotni. Tehát a tudatosság alapú közösségek azáltal jönnek létre, hogy az emberek elkezdik közösen értelmezni a többszörösen összetett társadalmi valóságunkat. Erre a közös valóságképre támaszkodva megfogalmazzák a saját ügyüket, azt a jövőképet, amiért közösen szeretnének dolgozni. Majd az emberi kapcsolatok, az egyén önismeretének fejlődését is egyenrangú célként kezelve elkezdenek ezért közösen dolgozni. Ebben a közösségalkotási folyamatban, az együttműködési kényszer önmagukra rakott emelésén keresztül, az ebben megélt nehézségeket, lelki fájdalmakat, azaz a szenvedést, szenvedéllyé formálják. A tudatosságuk kölcsönös emelésének szenvedélyévé.
Szándékolt (intencionális)
A hagyományos (archaikus) közösségekbe beleszülettek az emberek és így a közösség hitrendszere – mint magasabb cél – és ezen keresztül a közösség működését szabályozó normák mint feltétel nélkül elfogadott szabályok határozzák meg az életüket, az emberek közötti együttműködést. Ma egy valódi közösségbe nem beleszületünk, hanem szabad akaratból csatlakozunk hozzá, egyrészt ezért beszélünk szándékolt közösségekről.
Ez azt is jelenti, hogy a mai ember szinte soha nem csak egy közösségnek lesz a tagja, így az, hogy melyiket tekinti az elsődleges életmód közösségének, szintén választás kérdése.
Másrészt maga a szándékoltság a tudatosságunk egyik indikátora is, azaz mennyire vagyunk képesek önmagunkhoz, a többiekhez és a közös ügyhöz kapcsolódva valóban szabad akaratunkból döntést hozni, elköteleződni egy közösség, a közösséget alkotó emberek és egy közös ügy mellett. Ma sokan pont azzal küzdenek, hogy amikor döntenek valami mellett, akkor úgy érzik végtelen sok dolgra nemet mondanak és ilyenkor azt gondolják, hogy korlátozva vannak a szabadságukban. Pedig gondoljatok bele, ha nem döntök semmi mellett, azaz sodródok az életemben, hogyan lenne nagyobb szabadság, mint az hogy érett, felnőtt döntést hozok és elköteleződök valami és valaki mellett!?
A modern ember szorongása az elköteleződéstől az egyik oka annak, hogy ma nehéz közösséget alkotni. Így a “szándékolt” jelző rámutat arra, hogy a valódi közösségek miért szükségszerűen önismereti csoport is egyben. Hiszen gyakran a közösségek tagjai csak sok éves közös önismereti folyamatban képesek valóban elköteleződni egymás irányába. Ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy az a közösség, ahol a tagok nem hoznak tudatos döntést, tehát nincs valódi szándék az egymás irányába való elköteleződésre, de legalábbis nincs egy folyamatos törekvés az elköteleződés erősítésére, nem lehet tudatosság alapú, valódi közösségnek nevezni.
Életmód közösség
Az életmód közösség a fentiekhez azt a kritériumot teszi hozzá, ami nélkül nem képes ma valódi közösség létrejönni. Ez a jelző az együttműködési kényszer folyamatos emelését jelenti. Tehát a valódi közösség tagjai az életüknek azt a módját (azaz életmódot) választják amiben egyre szorosabban együttműködnek és ennek érdekében szép fokozatosan az életük egyre több területén kapcsolódnak össze.
Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy elsőre csak egy beszélgető kört, egy szellemi műhelyt alkotnak, majd szép fokozatosan a megélhetésüket is összekapcsolják, azaz közösségi vállalkozássá válnak. Majd ahogy telnek az évek az életük szinte minden területen összekapcsolódnak, segítik egymást a gyerekeik nevelésében, oktatásában még az is lehet, hogy együtt hoznak létre egy alternatív iskolát. Közösen termelik meg az élelmiszereiket és közösen szerzik be amit nem termelnek meg és közösségi konyhában közösen főznek, és gyakran közösen étkeznek is. Egymás gyógyítóivá válnak, közösen barlácsolnak, segítik egymást a nagyobb hórukk munkákban, együtt tervezik a kirándulásokat és nyaralásokat és aztán jó eséllyel eljutnak oda, hogy mindezt együtt lakva lehet igazán jól megvalósítani.
Fontos látni, hogy az nem határoza meg, hogy kit hívhatunk valódi közösségnek, hogy melyik közösség hol jár ezen az úton, vagy honnan indul pl. a co-housing kezdeményezések ennek a sornak a végéről kezdik ill. mi az az együttműködési szint ahol ők megállnak, vagy amit ők célul tűznek ki. Tehát az “életmód” jelző csupán azt a kritériumot teszi hozzá a meghatározásunkhoz, hogy az a jó, ha egyre több életterületen működünk együtt és ezzel folyamatosan emeljük a magunkra rakott együttműködési kényszert.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a munka, a szabadidő, a közösségi élet és a magánélet egyre integráltabb módon valósul meg. Azaz a valódi közösségben az emberek úgy élik meg a munkát, a párkapcsolatot, a gyereknevelést, a szabadidő eltöltését, mint az életük szerves, egymástól szét nem választható részét, így lesz a munka szórakozás, a szórakozás munka, a pihenés közösségi élet, a párkapcsolat része a közösségi kapcsolatoknak. Mindez nem azt jelenti, hogy nem lesz magánélete az embernek, sőt sokkal inkább azt jelenti, hogy tartalmasabb magánélete lesz egy valódi közösségben.
