Talán érdemes tovább gondolni, hogy mitől függ, hogy élünk, vagy visszaélünk a hatalmunkkal. Itt az visz félre, hogy azt gondoljuk, hogy az emberek tudatosan élnek, vagy élnek vissza a hatalmukkal, azonban ez az esetek nagy részében nem így van.
Minden emberre igaz, hogy az, ami fáj attól menekül, azt el akarja kerülni, vagy ha nem tudja akkor meg akarja változtatni míg az, ami a számára jó azt erősíti, azt meg akarja őrizni, sőt ha teheti akkor cselekszik is annak érdekében, hogy ez újból és újból megvalósuljon. Ha a fájdalmat egy másik ember okozza nekünk, akkor konfliktusba kerülünk vele, ha ebben a helyzetben tudatosak vagyunk, akkor beleállunk a konfliktusba, ha nem akkor jellemzően elkerüljük.
Persze a nem tudatosban is van valamennyi tudatosság, azonban annak a megértéséhez és alkalmazásához jóval nagyobb tudatosságra van szükségünk, hogy egyszerre legyünk önérvényesítők és egyszere a másik szempontjait is képesek legyünk figyelembe venni, azaz asszertívan a konfliktusokba beleállva és együttműködésre törekedve oldjuk meg a konfliktusainkat.
Itt fontos azt is megjegyezni, hogy az lelki adottság kérdése is, hogy kinek mennyire nehéz beleállni ezekbe a helyzetekbe, hiszen vannak emberek, akiknek a konfliktusok nem okoznak nagy problémát, míg vannak emberek, akik újból és újból belehalnak a legkisebb konfliktusaikba is. Ennek az okát az érzelmi profilunk rugalmasság dimenziójában érhetjük tetten (Richard J. Davidson: Az agy érzelmi élete). Azonban fontos leszögeznünk, hogy Richard J. Davidson könyvének is az az üzenete, hogy lelki adottságainkat képesek vagyunk átkondiciónálni, így bár egyeseknek nehezebb, de mindenki számára lehetőség a konfliktusokba való tudatos beleállás.
Tehát kijelenthetjük, hogy a konfliktuskerülés, a lelki fájdalmaink enyhítésének nem tudatos módja, pszichológiai értelemben egyfajta elkerülési stratégia (erről egy cikkem).
Ha egy picit a hatalom gyakorlás mélyére megyünk, akkor van egy olyan magatartási skála, ami alapvetően meghatározza, hogy jóra, vagy rosszra használjuk a hatalmunkat:
ASSZERTÍV < > AGRESSZÍV és MANIPULATÍV (ez utóbbit szokták passzív agresszívnek is hívni)
A hatalmaskodó (tehát a hatalmát destruktívan használó) vezetés mindig az agresszív / manipulatív végén jön létre ennek a skálának, ez az ami ma a társadalom alap szocializációja. Valójában arról szól ez a magatartásmód, hogy konfliktuskerülőként hogyan tudom elérni amit akarok. Hiszen elkerülöm akkor is, ha manipulálok (taktikázok) és akkor is, ha erőből lenyomom a másikat (ez tudom, hogy a hétköznapi értelemben nem állja meg a helyét, de gondoljatok bele lényegét tekintve…). Csak egy esetben lehet elmondani, hogy nem kerültem a konfliktust, ha képes vagyok meghallgatni a másikat és figyelembe venni a másik szempontjait és egyszerre érvényesíteni a saját szempontjaimat, azaz asszertívan viselkedni. Ehhez azonban sokkal tudatosabb létállapotban kellene lennem.
Ami a közösségek vezetése szempontjából a probléma, hogy van egy olyan téves hiedelem, hogy a vezetés csak agresszív és / vagy manipulatív lehet, ami mögé az autokratikus vezetést szoktuk berakni, azonban nagyon gyakran a demokratikusnak mondott vezetés mögött is ott van a manipulatív vezetői magatartás. Tehát a probléma az, hogy a mai világban az autokratikus és a demokratikus vezetés is hatalmaskodó vezetés.
Azonban, ha én valóban egy természetes hierarchiában, tudatosan vagyok vezető, azaz képes vagyok szolgáló vezetővé válni, akkor is élek és kell is élni a hatalmammal. Azonban ez már egy más gondolkozási irány felé visz minket, ami egy másik GONDOLATOKBAN lesz kifejtve.
