Nem tudunk jó közösségi emberré válni, ha nincs önreflexiónk. Arra, hogy ez milyen problémát okoz egy közösség életében egy konkrét esetet mutatok be nektek, egy épp még induló közösség történetéből:
Közösségfejlesztőként azzal kerestek meg, hogy folyamatosan feszültség van a csoportban és az első lelkesült időszak után csak megy az energiájuk minden megbeszélésükön. Miután egyenként beszélgettem minden taggal gyorsan láthatóvá vált egy olyan mintázat, ami ezt a problémát okozta: Szinte minden tagnak volt kisebb-nagyobb konfliktusa az egyik taggal (nevezzük Ulriknak). Amikor pedig Ulrikkal beszélgettem akkor szinte minden sztorijából sütött, hogy nem bírja elfogadni, ha valaki nem az elvárásai szerint működik és ezen keresztül egyre inkább gyűlt benne az ítélet mindenkivel szemben. Amit egy-egy beszólásával, vagy a magatartásával fejezett ki a töbiek felé, ami lényegében folyamatos feszültséget okozott a közösség minden együttlétében. Ez csak azért nem vált egyből nyilvánvalóvá a többieknek, mert egy erősen introvertált személyiség volt, így a megbeszéléseken sokat hallgatott. Az Ulrikkal való beszélgetéss során próbáltam neki megmutatni, hogy az ami számára elfogadhatatlan az más nézőpontból teljesen normális sőt azok az emberi különbözőségek amin ő fennakad, valójában a közösség legfontosabb erőforrása.
Ezzel együtt próbáltam azt is megmutatni, hogy neki mi a szerepe a konfliktusokban, hogy a benne dúló ítéletek hogyan akadályozzák a közösség életét. Ami feltünő volt ebben a beszélgetésben, hogy lényegében képtelen volt önmagára ránézni, képtelen volt felvenni azt a nézőpontot, hogy saját magáról beszéljen, a saját szerepét is meglássa ezekben a konfliktusokban. Aztán a végén eljutottunk oda, hogy azt is kifejezte, hogy, hogy nem is érti miről beszélek. Egyszerűen nem volt önreflexiója.
Az egyik gondolkodási irányunk az lehet ebben az esetben, hogyan tudunk hatni egy ilyen tagra, mit kezdhetünk az ebből származó konfliktussal.
Azonban most ettől fontosabb kérdés, hogy az önreflexiós képességünket hogyan lehet fejleszteni, hogy mi ne váljunk a közösségünk Ulrikjává. Az egyik első lépés az lehet, ha még nem az emberi kapcsolatainkban kezdjük el fejleszteni az önreflexiónkat, így most egy olyan cselekvési (önfejlesztési) utat mutatok meg a számotokra, ami nekem már bevált.
A valóság jelenségek formájában vesz körül minket, azonban fontos, hogy minden jelenség mögött okok húzódnak meg és így a világ egy hatalmas egymásrautalt összefüggésrendszerben vesz minket körül. Az ember – főleg ha alacsony lelki energia szinten van, ami azért elég gyakran előfordul – nem képes rászánni az időt és lelki energiát, hogy a vele történt dolgok jelenségei mögé nézzen. Ilyenkor egyszerűen nem vagyunk a tudatos énünkkel benne az adott szituációban. Azonban mindaddig amíg ezt nem vagyunk képesek megtenni csak elszenvedjük a történteket és ez így lesz a közösség alkotás során is. Ezért, aki szeretné a sodródást és az abból származó fájdalmakat meghaladni az életében és főleg az emberi kapcsolataiban nem tudja megspórolni azt, hogy elkezdje gyakorolni ezt az önreflexiót.
Amikor nekem sikerült ezt először úgy igazán tudatosan megtenni, akkor ez nagy élmény volt, ezért ezen keresztül mutatom meg hogyan érdemes ezt egyszerű cselekvéseken keresztül gyakorolni:
Hol volt, hol nem volt volt egyszer egy kapu, ami lánccal és lakattal záródott. Ezen a kapun sokszor kellett ki és bemennem, volt úgy hogy naponta többször. Amikor esett, akkor a kapu alatt mindig összegyűlt a víz, mert a földútban egy nagy gödör volt alatta. Így amikor ki vagy bementem rendszeresen megesett velem, hogy a kapura felakasztott lakat láncostúl beleeset a vízbe és jó sárosan húztam ki belüle. Ilyenkor persze tudtam mondani a magamét.
Ez egy több intézmény által használt kapu volt, így a kapu felújítása nem volt opció (legalábbis, ha rövidtávú megoldást szerettem volna), így aztán egyszer elhatároztam, hogy megfigyelem, hogy mi is történik, amikor nyitom és zárom a kaput. Természetesen egy-két próbálkozás alatt sikerült produkálnom a hibát és a lánc a lakattal együtt lehuppant.
Rájöttem, hogy amikor kinyitom a kaput és nyitott állapotban felrakom a láncot a lakattal a kapu dróthálójára, gyakran nem jól akasztom rá a kapura, így a lánc súlya lehúzza és leesik. Amikor megértettem a a problémát, akkor elkezdtem olyan megoldásokat kipróbálni, ami legalább olyan gyors, mint amit eddig alkalmaztam, de nem tartalmazza ezt a hibát.
Egy nagyjából 5 perces ötleteléssel és gyakorlással kidolgoztam egy olyan mozdulatsort, ami gyorsabbb is volt és tökéletes megoldást jelentett a lehuppanó lakat problémájára. Innentől ezt a mozdulatot használtam mindig, nagy megelégedettséggel, mert innen nem kellett a sárból kihalásznom a lakatot.
A történet sokaknak banális lehet, de az én önreflexiós képességem fejlődésében mérföldkővé vált, mert amikor bármilyen számomra bosszantó akadályba ütköztem akkor eszembe jutott a lakat és elkezdtem a jelenségek mögé nézni. Tehát elindultam azon az úton, hogy először csak megfigyelek, értelmezek és nem egyből bosszankodok és ítélkezek. Azt nem mondanám, hogy minden problémát meg tudtam így oldani, de bizony magam is rácsodálkoztam, hogy ezen az úton akár egy trabant motorcseréjét is meg tudom oldani egyedül, miközben azt gondoltam magamról, hogy nekem nincs technikai érzékem a szereléshez.
Ez a fajta tudatosabb jelenlét, a jelenségek mögött az okok megértése sokat segíthet abban, hogy a közösség alkotás során is tudatosabban legyél benne a történésekben. Ha pedig ez már megy, akkor jöhet az embertársaid magatartásának megfigyelése és megértése. Ebben való elinduláshoz már egy cselekvési tippemet ajánlom elolvasásra: Mit tehetünk azért, hogy a kommunikációnk a valódi megértés talaján álljon? (még nem publikált, rövidesen jön a link)
Ha egy intenzív tréning folyamatra vágysz, ahol egy közösség alkotási folyamatban fejlesztheted az önreflexiódat, akkor a TreeMap tábor pont erre lett kitalálva. Ha pedig egy olyan módszert keresel amit magad is végezhetsz nap, mint nap, ami segít a tudatos jelenlét megteremtésében, akkor ajánlom figyelmedbe a Mindfulnesst.
Köszi a cikket Pabló, mondhatnám hogy jöhetett volna előbb is viszont akkor nem tanultam volna a saját hibámból.
Mobilomat már régóta gyorstöltésre nem vagy csak 5-10 perc időpazarlás útján tudtam rákapcsolni, néha sikerült néha nem, néha csak egy másodpercre, és én is elkezdtem figyelni mit hogyan csinálok, amikor rájöttem hogy nem a technika a hibás hanem az én módszerem és ezt elfogadtam, megértettem mit csinálok rosszul azóta egyből max kettő próbálkozásból sikerül a gyorstöltésre kapcsolódni.
És ez a saját magunkkal való kapcsolódásnál is így van valamint más emberekkel való viszonyaink során is, szóval érdemes ezzel többet foglalkozni és közösségben is ezt tudatosan gyakorolni és átbeszélni is akár.
Köszi Zoli! Megerősítetted, hogy az ilyen apróságok segíthetik az önreflexiós énünk fejlesztését, amire persze a közösségeinkben nagy szükség van!