A részigazságok és a többszempontú szemléletmód jelentőégéről
Ha egy közösség tagja vagyok, akkor gyakran érezhetem úgy, hogy ami velem történt a közösségben az az igazság. Tehát abban a helyzetben valóban az történt és amit én gondolok arról, hogy ki mit miért mondott, vagy tett az a valóság. A magatartásomat a döntéseimet pedig ez a hiedelmem fogja meghatározni.
Ez az egy szempontú szemléletmód sokszor vezet konfliktusokhoz és végső esetben akár a közösség széteséséhez. Ezért amikor megláttam ezt animációt úgy éreztem itt a jó apropó, hogy megmutassam a számotokra a többszempontú szemléletmód jelentőségét.
Azért lehet a közösség alkotás szempontjából jó, szemléletes ez az animáció, mert az élőrendszer egyik alap törvényszerűségét képes vizuálisan megjeleníteni, amit a közösségben valós szituációkban nagyon nehéz meglátni, megérteni, elfogadni.
Azonban az animáció nagyszerűsége egyben a hátránya is, hiszen a geometria eszközeivel megmutat nekünk egy törvényszerűséget, azonban a geometria letisztultsága nagyon messze áll a közösség valóságától így akár félre is viheti a gondolkozásunkat.
Konkrét példa amikor nem működött a többszempontúság
Ezért mielőtt az animácó segítségével leírnám magát a törvényszerűséget, az előtt nézzünk egy konkrét példát arra, hogy jelenik meg ez egy épp szerveződő közösségben.
Itt az a helyzet állt elő, hogy egy közösségre törekvő emberek csoportja azért jött össze, hogy eldöntse egyenként és közösen is, hogy Ők valóban szeretnének egy közösség lenni. A több napos intenzív folyamat végén egy záró gyakorlatot követően – aminek a lényege az volt, hogy a csapat tagjai adjanak egymásnak visszajelzést az együtt töltött időre – az egyik résztvevő leírta, hogyan hatott rá a gyakorlat. Az engedélyével ezt ide is idézem. Az idézet megértéséhez még annyit a gyakorlatról, hogy azt, ki – kinek ad visszajelzést, egy fonnál gombolyag dobálásával is megjelenítettük, így egyfajta kapcsolati háló formálódott ki a gyakorlat során.
…és akkor az idézet, amit nekem email formájában küldött el a résztvevő:
“Szóval nekem pont fordítva lett mint a többségnek: nekem a vége felé tartó katarzis helyett lett a jó nagy pofánbaszás azzal a szövögetős játékkal. Nem a társaság többi résztvevőjétől, inkább a sorstól, az élettől. Hogy még mindig itt tartok. Sőt, már megint itt tartok, annyi év fejlődés, fejlesztés, változás után ismét ott vagyok a startmezőn. Az osztály outsidere. Hogy nem tudok továbbra sem adni másoknak. Nem tudom megmutatni másoknak magamat, hogy valóban lássanak. Hogy bár persze, de jó, hogy különbözőek vagyunk, meg micsoda erősség, de ez alól én valamiért kivétel vagyok és részemre több intenzív nap is kevés volt, hogy megismerjenek legalább részben, a mélységemben is. Persze, persze, kaptam néhány gombolyagot. Utolsónak. Miközben mások már a többediket addigra. És ezt addigra már kicsit kegyelem-megsajnálásként éltem meg. Szóval nagyon-nagyon szar érzés volt ott lenni. Komolyan felmerült bennem, hogy lerakom és ott hagyom az egész társaságot. Mert így minek? Hogy megint legyek egy kívülálló, akivel senki sem akar kapcsolódni?”
Mi is itt a probléma?
Itt tehát nem az a probléma, hogy a résztvevő így élte meg, ilyen érzései voltak a gyakorlat közben, hanem az a probléma, hogy az ebben a szituációban megélt érzéseiből elég végletes következtetésekre jut: “ott hagyom az egész társaságot”, “senki nem akar kapcsolódni”. Fontos megértenünk, hogy egy-egy ilyen szituációban megélt érzelmeink alapján milyen következtetésekre és főleg milyen döntésre jutunk az csakis rajtunk múlik!
Az animáció és a közösség párhuzama
Ehhez lehet fontos az a tudás, amit a fenti animáció vizuálisan is megjelenít a számunkra és ezért most nézzük meg, hogyan lehet egy közösségre értelmezni amit látunk.
Komplex rendszerekben, mint amilyenek az ember alkotta élőrendszerek (csoportok, szervezetek, közösségek) folyamatos változást érzékelhetünk az emberek közötti kapcsolatokban. Ezt a szubjektíve is érzékelhető változásokat és ezeknek okait a csoportdinamika megértésén keresztül tudjuk mélyebben értelmezni, azonban ha benne vagyunk egy közösségben akkor ezt – mint a hogy a pontok önmagukban való mozgásánál is – akár kaotikusnak is érezhetjük.
Az animációban nagyon szemléletes módon az látható, hogy egy komplex rendszerben egyszerre több mintázat is felfedezhető és így a pontok mozgásának megértése során többféle okot, koncepciót meg tudunk fogalmazni, ebben az esetben számszerűen hármat. Ez nagyon igaz a csoportdinamikai jelenségek megértése során is, sőt mivel az élőrendszerek többszörösen összetett rendszerek, így a mintázatok sokkal nagyobb diverzitása figyelhető meg.
Annak megértése és elfogadása, hogy egy csoportban történtek mögött sokféle ok, mintázat lehet döntő fontosságú a közösségek fejlődése szempontjából. Ha a csoport vezetőjeként képesek vagyunk elfogadni, hogy egy jelenség, szituáció, folyamat mögött sokféle mintázat lehet és az általunk megértett mintázat és felismert ok és ebből alkotott koncepció csak az egyik a sok közül, azaz amit mi igazságnak gondolunk, az csak részigazság. Akkor egyrészt képessé válunk arra, hogy elfogadjunk egészen más koncepciókat is, azaz képessé válunk a többszempontú szemléletmódra, ami a többiek különbözőségének elfogadásához is nagy mértékben hozzá segít.
Másrészt ez a szemléletmód teret nyit a kollektív intelligencia kiaknázására, azaz az eltérő látásmódok, a különböző mintázatok látása és az abból következő okok megértése és elfogadása lehetőség a számunkra, hogy komplex problémákra, egyre intelligensebb megoldásokat dolgozzunk ki. Ez pedig az új típusú, tudatosság alapú közösségek kialakulásában, a valódi közösségi minőség létrejöttében alapvető fontosságú.
Ezek után rakjuk össze, hogy a fenti konkrét példa és az elmélet hogyan is kapcsolódik
A gyakorlatnak kötött struktúrája volt, aminek következtében a résztvevők véges számú visszajelzést tudtak adni a másiknak, hiszen csak annyi visszajelzésed volt amennyiszer hozzád került a gombolyag. Így teljesen természetesen a folyamat során csomóponti helyzetben lévő csoporttagok kaptak több visszajelzést kaptak (többször került hozzájuk a gombolyag) és így nekik nyílt több lehetőséget a visszajelzés adására is. (ennek mind pszichológiai, mind csoportdinamikai okai vannak). Ezért ennek a gyakorlatnak a struktúrájából következő egyenlőtlenség önmagában dinamika képző erő volt. Azonban ez a résztvevő nem ismerte fel ezt a mintázatot, vagy ha fel is ismerte nem erre koncentrált, hanem Ő arra a mintázatra figyelt, hogy míg voltak olyan csoport tagok akikhez négyszer-ötször is eljutott a gombolyag, addig hozzá csupán kétszer és az is inkább már a gyakorlat második felében. Ezt pedig az érzései szintjén “pofánbaszásként” élte meg.
Ehhez képest, ha már az elején felismeri, hogy ez az egyenlőtlenség a gyakorlat struktúrájából ered, akkor lehet egészen más érzésekkel üli végig, más lesz az elfogadása, a feltételezése és a következtetése. Hiszen a valóság az Ő megéléséhez képest jóval összetettebb volt ebben a szituációban egyrészt a meghatározó a gyakorlat struktúrája volt, ha tehát ez nem így van pl mindenki annyi visszajelzést adhatott volna a másiknak amennyit akar, akkor ennek a záró gyakorlatnak a dinamikája egészen másképp alakul és ezért nagyon nagy valószínűséggel ez a résztvevő is egészen más érzésekkel és más következtetésekkel lett volna a végére. Másrészt a gyakorlatban megnyilvánuló kapcsolati (fonál) háló mögött még nagyon sok csoportdinamikai történés is meghúzódott pl a folyamat során több ízben a csomóponti helyzetben (vezetői szerepben) lévőkhöz képest ez a résztvevő egyfajta ellenpontként jelent meg. Ezért tudat alatt a csomóponti emberek (akiknek sok lehetősége volt a gombolyag dobására) nem Őt választották.
Ennek a gondolatnak a legfontosabb üzenete
…és innen kezdhetném azokat a pszichológiai, csoportdinamikai jelenségeket, okokat sorolni ami ebben az intenzív néhány napban létrejött és ami mintázatként megjelent ebben a záró gyakorlatban. Azonban ha komolyan veszem magam, akkor tudom, hogy ezek is csak részigazságok, még akkor is ha nagyon sok elméleti tudás, rengeteg csoportozási gyakorlat alapján rakom össze. Tehát még ebből sem áll össze a teljes igazság és ezért a legfontosabb üzenetem nem az, hogy vegyük észre, ismerjük fel a közösségekben ható törvényszerűségeket, mintázatokat – bár ez is fontos – , hanem az a többszempontú szemléletmód, hogy tudjuk, hogy amit mi felismertünk, amiből az itt és mostban az érzéseink származnak az csak részigazság.
Így képesek leszünk kérdezni, megismerni, hogy mások milyen mintázatokat ismertek fel, miről szól az ő igazságuk, ők hogyan élték meg mindezt. Majd ebből a mélyebb megértésből, képesek leszünk elfogadóbbak lenni önmagunk, a többiek, a közösségünkben kialakuló szituációk, a helyzetek különbözőségeivel és ezáltal nagyobb eséllyel leszünk képesek megoldani az ebből származó konfliktusainkat.
