Folytatva a múltkor megkezdett gondolkodást a tudatosságbeli szakadékról, most nézzük meg, hogy konkrétan milyen elakadásokat okozhat ez a közösségeinkben. Az egyik ilyen az általam spirituális zsákutcának nevezett mintázat.
Ezek a gondolatok egy, a Davis Ildikó által a Közösségépítők Facebook-csoportban megosztott poszt hatására születtek bennem. A poszt szövegét ideidézem, mert a gondolataim ezzel együtt válnak érthetővé:
Az egyik fókuszpartnerem, aki rangidős vezető egy angliai buddhista közösségben arról beszélt nemrég, hogy milyen nagy kő esett le a szívéről, amikor egy új előadó a rendjükből arról beszélt, hogy miképp triggelődhetnek regresszált, gyermeki énrészek akárkiben a közösségükben és hogy másfajta reagálás segít ilyenkor, mint a tipikus buddhista reakciók. Ilyenkor az segít, ha van helye kifejezni az ilyen belső állapotokat, amikor magunk sem értjük miért reagálunk valamire ilyen erősen és a spirituális szemléletű racionalizálás helyett ilyenkor az empatikus meghallgatás és az egyszerű emberi megértés és elfogadás segít. Mindkettőnket nagyon megérintett ez a találkozása a spirituális és pszichológiai tudásnak és erősebb reményt éreztünk azzal kapcsolatban, hogy a fontos pszichológiai felismerések elkezdtek integrálódni a spirituális közösségekben is és így kiegészíthetik a spirituális bölcsességeket.
Fejlesztőként tapasztalom, hogy a most induló közösségekre az a jellemző, hogy már önismeretben megdolgozott emberek kezdeményezik. Ezekre az emberekre az is jellemző, hogy elindultak a spirituális útjukon. Így amikor a „regresszált gyermeki énrészük triggerelődik” (ezt amúgy én az idő szellemei megjelenésének hívom), akkor – ahogy Ildikó is írta – „spirituális szemléletű racionalizálással” próbálják megoldani, azaz meggyőzik magukat például mantrákkal, hogy ők ezen már túl vannak, eltávolítják magukat a szituációban feljött érzéseiktől, majd páldául meditációval próbálják lelki békéjüket visszaszerezni.
Azon túl, hogy így semmit nem kezdtek a gyermeki énrészükkel, sok nehézséget hoznak létre a közösség csoportdinamikai terében. Ezek közül hármat meg is mutatok:
Spirituális konfliktuskerülés
Az egyik ilyen problémás viselkedésminta abból ered, amikor valaki, aki magát spirituálisan fejlettebbnek tartja, nem reagál a konfliktushelyzetekre. Ez feszültséget és rossz érzéseket okoz, még akkor is, ha maga a konfliktus nem jött felszínre. Hiszen mindenki érzi, hogy itt történt egy érzelmi bakkanás, létrejött egy kibeszéletlen konfliktus.
Ezek a kibeszéletlen konfliktusok a csoport érzelmi testében, mint szálkák gyűlnek, amelyek be is tokozódhatnak (nem okoznak nagy problémát), de el is fertőződhetnek, azaz egyre őszintétlenebb légkört hozhatnak létre. Gyakori, hogyha valaki megpróbálja megbeszélni a rossz érzéseit azzal, aki magát spirituálisan fejlettebbnek tartja, gyakran csak egy bölcsnek tűnő mosolyt kap válaszul, ami tovább rontja a helyzetet. Ez a mintázat spirituális konfliktuskerülésként értelmezhető.
Szellemi gőg
A másik ilyen nehézséget okozó viselkedés, amikor az aki magát spirituálisan fejlettebbnek tartja lépten-nyomon érezteti, hogy mindenkinek úgy kellene viselkedni mint ő. Azaz nem kellene belemenni ezekbe a rusnya konfliktusokba, ehelyett inkább olyan módszereket, szemléletmódot kellene alkalmazni, amelyeket ő használ. “Hiszen látjátok működik: én nem idegesítem fel magam, nem vagyok mérges, nem puffogok.” Ennek az embernek a rejtett üzenet ilyenkor: “Én már magasabb szintre jutottam nálatok, de ti rosszak vagytok, mert nem vagytok képesek megvalósítani ezt az életetekben”. Ezt a hozzáállást nevezhetjük szellemi felsőbbrendűségnek vagy szellemi gőgnek.
Spirituális katyvasz
Az egyik legizgalmasabb ebben az általam spirituális zsákutcának nevezett mintázatban, hogy a tudatosságbeli szakadék miatt létrejön egy nehezen érthető és kibeszélhető emberi katyvasz. Ennek lényegét Ken Wilber a “pre-transz tévedésnek” nevezte. Bár ez egy összetett koncepció (amit az alábbi videóben meghallgathattok), a mi esetünkben egyszerűen arról van szó, hogy a közösségekben természetesen jelen lévő tudatossági különbségek – a racionális előtti (preracionális) és a racionális tudatosságot meghaladó (posztracionális) tudatosság között – összekeverednek, és nehezen érthető és így megbeszélhető feszültséget okoznak.
Ez azért történik, mert a magukat spirituálisan fejlettebbnek tartó emberek gyakran nem fejlesztették ki kellően racionális gondolkodásukat, hanem átugorva egy tudatossági szintet, a spiritualitásukat mint egy preracionális tudatosságra felvett kabátot hordják. A mindennapi kommunikációjukban ez úgy érzékelhető, hogy gyakran hangoztatják a szeretet fontosságát, adnak leegyszerűsítő megoldásokat bonyolult lelki elakadásokra és amikor magukról beszélnek nem képesek személyes szinten, őszintén megnyílvánulni, hanem inkább általános okosságokat mondanak. Ezzel együtt a közösség megbeszélésein nem válik nyílvánvalóvá, hiszen ezek az emberek gyakran erősítik, ismétlik azokat az embereket, akik már egy őszintébb szinten kapcsolódnak önmagukhoz és másokhoz (racionális és posztracionális tudatossággal). Az általános szinten megfogalmazott tanulságaik pedig nagyon hasonlítanak ahhoz, amit a közösség őszintén spirituális tagjai mondanak.
Ezeknek az embereknek az őszintétlen reagálásai, a spirituális szónoklataik ellenállást váltanak ki a közösség racionálisabb tagjaiból. Ez az ellenállás aztán rávetül azokra is akik az önismereti útjukon valóban megdolgozták magukat, és már a racionálist meghaladó tudatosság felé haladnak. A probléma abból adódik, hogy a két tudatosság – a preracionális és a posztracionális – gyakran mintha ugyanazt mondaná, mintha egymást erősítené. Így az ellenállásból kialakul egy spirituális-ellenes közhangulat, ami a közösség spirituális fejlődését meg tudja akasztani.
Fejlesztői tapasztalatom szerint a fenti posztban Ildikó által üdvözölt pszichológiai és spirituális szemlélet találkozásától, sajnos még igencsak messze vagyunk. Leggyakrabban a spirituális közösségekben a „pszichológizálással” van a bajuk, míg az önismeretezésben jártas közösségekben minden szellemi megszólalás „túl spirituális” lesz, és vannak olyan ökoközösségek, ahol mindkét szemléletmóddal bajuk van, mivel csak a természet szeretete a lényeg. Pedig fejlesztőként azt látom, hogy a három szemléletmód: ökológiai, pszichológiai, spirituális (szellemi) integrálása által hozhatunk létre egészséges közösségeket.
Ezért fontosak az ilyen posztok, mert mintát kaphatunk arra, hogyha még egy buddhista közösség vezetője is tanulja ezt az integrálást, akkor nekünk is bele kell húznunk 
