“Tudtam, hogy itt megint kincseket találunk”

Milyen volt a TreeMap Tábor 2021, avagy “mi dorombol a macskában”?

Most épp november van, hűvös, szeles idő, de ez csak akkor tűnik fel, ha kimegyek, innen bentről olyan kicsit, mintha még nyár lenne, mert hétágra süt a nap. Akárcsak két és fél hónapja, a TreeMap Táborban, a csodás, balatoni panorámával megáldott Hideg-hegyi Menedéken. Akkor még nem kellett kabát és pulcsi, ha kimentem, simán mezítláb lépkedhettünk az egykori szőlőhegy kicsit köves, mégis nagyon kedves, otthonos ösvényein egyik tréninghelyszíntől a másikig. 

Ez nem is csak a TreeMap Tábor volt, hanem A Második TreeMap Tábor. A tavalyi elsőn, amely ugyanezen a helyszínen volt, még résztvevő voltam, belülről kóstolhattam meg, hogyan lehet számomra kezdetben teljesen idegenekkel a sok gyakorlat, és együttműködési kényszer során a végére mégis valamiféle közösséget alkotnunk. Most, egyik szervezőként, csak kívülről láttam mindezt, de a szívem azért mégis kicsit ott volt, a két alakuló “közösséggel”: izgultam értük, a személyekért, és a csoportokért is – milyen önismereti folyamatokon mennek át, hogyan változnak napról-napra, vajon mi könnyű és örömteli nekik, és mi fájdalmas és nehéz …? Csak az étkezésekkor – amelynek ínycsiklandozó, finom falatait éppúgy, mint tavaly, most is a Hideg-hegyi Menedék kisközössége varázsolta az asztalokra – tudtam váltani velük pár szót – de ebből is kiderült, hogy bár másmilyen dinamikák zajlottak a csoportokon belül, és másképpen is, mint tavaly, azért zajlottak itt is, nagyon is. 

A helyszín: a Hideg-hegyi Menedék

A  társaságban “nagyon különböző közösségekből, különböző települési, szellemi háttérből érkező emberek” voltak, köztük olyan is, aki a tavalyi után másodszorra is eljött, mert tudta, hogy “megint kincseket talál majd”. Volt, aki már eleve közösségből jött, és azt akarta továbbfejleszteni; volt, aki határozottan úgy szeretne élni és dolgozni, hogy azt egy közösségen belül tegye, és ennek az elméleti alapjait kereste; és volt, aki elolvasott egy Pabló által ajánlott könyvet a csoportdinamikáról, és tudta, hogy csak tapasztalatból tanulhatja meg, “mi dorombol a macskában.” Az egy hetes tábor folyamatában – és a visszajelzések alapján – mindenki valami mást élt meg kívül és belül egyaránt: volt, aki úgy látta, a csoportja a végére összeért, a sok, alapvetően szervező, vezető egyéniségnek – mondhatnám, a “sok dudásnak egy csárdában” – mégis sikerült úgy szerveződnie, ahogy az a csoportnak a legjobb lett. Másvalaki pedig egy olyan “csodát tapasztalt meg a saját bőrén”, amelyet addig lehetetlennek gondolt: hogy még azt is, aki a kezdetben ellenszenves számára, meg lehet kedvelni, és el lehet vele jutni a “szeretet előszobájáig”. “Ez egy reménysugár számomra” – mondta utóbb – ”hogy nem vagyunk elkésve, hogy látszólag vesztett helyzetekből is akár nagyon gyorsan, nagy fejlődést tudunk elérni.”

Kikkel állítottad egy irányba a hajódat?

Réka és Balázs számára például – akik egy közös vállalkozást visznek a hátukon – az volt az egyik legfontosabb felismerés, hogy valódi közösséget kell létrehozniuk, ha úgy akarnak dolgozni, “ahogy az a szívünknek kedves, és ahogy azt már korábban, még a tábor előtt elképzeltük.” Arra is rájöttek, hogy egy közösségnek szüksége van vezetőre, ám a mintát, hogy milyen is a vezetői szerep, “át kell huzalozni” – és biztosan nem ők az egyetlenek, akik hasonló felismerésre jutnak, ha ebbe kicsit jobban belemélyednek. Ők amúgy egy részletes visszajelzést írtak a Táborról, amelyet érdemes elolvasni. Az én kedvenc részem benne az – és nem titkolom, hogy ez nekem is egy lecke -, hogy a közösség alapítása előtt legyünk tisztában a saját céljainkkal, vágyainkkal, mert olyan közösséget kell teremteni, amely ezeket az egyéni célokat teljes mértékben támogatni tudja. “Meg kell keresni és meg kell találni tehát azokat az embereket, akikkel aktuálisan (vagy talán már születésünk előtt) egy irányba állítottuk a hajónkat.”

“Egy irányban”

A Clips és az Európai Ökofalu Hálózat

A tavalyihoz hasonlítva az idei TreeMap Tábornak volt amúgy még egy nagyon érdekes és hasznos eleme: megjelent ugyanis a Clips és az Európai Ökofalu Hálózat (GEN). Ez utóbbi hozzánk hasonlóan fontosnak tartja a közösségek életének holisztikus szemléletét, a közösségek támogatását. Az elmúlt 6 évben európai ökofalvak alapító, és facilitátor tagjai fogtak össze, hogy továbbadják közösségekkel kapcsolatos tudásukat, erre hozták létre a CLIPS programot (közösségi inkubátor program). A program Magyarországra hozásán a Nyimi Öko Közösség tagjai, Sall Fanni és Zimmermann Dániel, az idei évtől pedig Tóth Miklós, a Közösségi Vállalkozás csapattagja dolgoztak több önkéntes fordító segítségével. 

A CLIPS rendszere és a TreeMap modell és ugyanazon az alapon nyugszik, így a támogatott helyeket a CLIPS forrásaiból támogatta a CLIPS magyarországi csapata, hogy ezzel a két projekt jobban összekapcsolódhasson.

Fanni eljött hozzánk, és egyik este Miklóssal ökofalu bemutatót tartottak, másnap pedig egy remek módszert osztottak meg velünk a CLIPS eszköztárából amely szerintem nemcsak közösségekben lehet hasznos, hanem bármilyen olyan szituációban, ahol embereknek kell egymással együttműködniük. Nagyon könnyen érthetővé, érzékelhetővé teszi ugyanis az emberek közti különbözőségeket, úgy, hogy négy típust jelenít meg, erősségeikkel és gyengeségeikkel együtt. A módszer bemutatásában én is segíthettem – amit nagyon élveztem: két rövid, néhány perces kis performanszban mutattuk be a típusokat, persze túlzóan – ettől a jelenetek viccesre sikerültek, ami nagyon segítette a megértést. Ez az egyszerű módszer, és a program leírása elérhető ezen a honlapon.

“Mi is csak szolgálunk valami nagyobb ügyet”

És mi mindent vittek még innen haza a résztvevők? 

Volt, aki most már tudja, hogy közösséget nem úgy kell alakítani, hogy “összefogok hat embert, akik mind közösséget szeretnének, hanem van egy célom, és összefogom azt a hat embert, akik mind ugyanezt a célt szeretnék elérni”. Másvalaki azzal a zsigeri tudással tért haza, hogy a közösségen belül nagyon fontosak a személyes kapcsolódások, “mert a bizalom lesz az egyik legfontosabb összetartó ereje a közösségnek”. Ezért már a kezdetektől nagyon nagy hangsúlyt érdemes tenni az emberi kapcsolatokra, “ezt a lépést nem lehet kihagyni ahhoz, hogy megalapozott, erős közösség alakuljon ki.” Megint más a saját bőrén tapasztalta, hogy kellő erőfeszítéssel és nyitottsággal még a számára legnehezebb emberekről is kiderül, hogy szerethetőek, ez pedig reményt ad arra, hogy semmi sem lehetetlen, hiszen “bármit meg tudunk oldani”. És van, aki csak még biztosabb lett abban, hogy “csak ennek van értelme, hiszen bármit is csinál az ember, egyéniben nagyon veszendő tud lenni, csak a közösség az, amely hosszan fent tud maradni, és bármit létre tud hozni.”

És persze, a Táborból hazatérve – ki-ki a saját közösségéhez, vagy a vágyához, álmához, hogy indítson egyet – valószínűleg mindegyikük sok-sok tapasztaláson, tanuláson, vagyis tapasztalva tanuláson megy majd még keresztül, mire eléri a célját, de azért, az átélt élmények hatására, már most is számos jó tanácsuk van mindenkinek, aki közösséget szeretne indítani: 

“Rengeteg pofára esés és kudarc lesz, de ha van türelmünk, akkor a félelem is csökkenni fog, ami erősíti a bizalmat önmagunkban, a többiekben, és az univerzum szándékaiban.”

“Kezdjük el kis apró lépésekkel, tanuljuk meg újra az együttműködést, és minden más meg fog érkezni: az emberek, az anyagiak, a technológiák. De a nulladik lépés mindig az önismeret.”

“Ez a tábor annyira jól lemodellezi a közösség működését … de a lemodellezi, az enyhe kifejezés, mert nemcsak elméletben, hanem a saját bőrünkön tapasztaljuk meg a dinamikákat, amelyeket kipróbálhatunk, működtethetünk.” 

“Gyertek el a Treemap Táborba, hogy tanuljatok, megismerjétek azt, amit Pabló és Éva képvisel. A közösségi létezés a jövő, és bár úgy gondoljuk, hogy nagyon nehéz jó közösséget létrehozni és azt fenntartani hosszú ideig, mégis legyetek optimisták, mert hozzáférhetőek a titkok, és megvan a tudás, amelyek által mindez tényleg működik.”

Én csak elején láttam őket, és a végén. Az első programon sok-sok eltérő személyiséget láttam, akik nagyon különböző helyről, és különböző szándékból, megélésekből jöttek, az egész csapat sokal diverzebb volt, mint a tavalyi. A végén pedig láthattam, hogy mit hozott össze a belőlük létrejött két kisközösség: az egyik egy szórakoztató, könnyed, de mégis sokatmondó színielőadást, amin rengeteget nevettünk, a másik egy elmélyültebb, meghatóbb alkotást, amelynek szinte minden mondata a szívembe, elmémbe hatolt. “Nahát, itt tényleg létrejött két közösség” – gondoltam akkor hirtelen, persze tudva azt, hogy ez, ugyanezekkel az emberekkel, csak erre az egy hétre történt meg – hiszen mindenki a saját életébe tér vissza – de mégis, történt valami: ők már nem ugyanazok, akik ugyanebben a hatalmas sátorban ültek egy héttel ezelőtt. 

Szép Éva, a Tábor egyik vezető trénere is hasonlóan látta, csak ő belülről: hogy nagyon jelentős változások történtek egyénileg, és a csoporton belül is, és hogy ebben az időszakban az együttműködésük minősége hatalmasat fejlődött. Ez a tapasztalat már persze örökre az övék. Zárásként nekem mégis a másik vezető tréner, Vágvölgyi Gusztáv – Pabló megélése a kedvencem, mert valami hasonlót éreztem én is tavaly, résztvevőként: 

“Tavaly is már azt éreztem, hogy ez a közösségi ember képző egy nagyszerű találmány, mert valóban működik, és olyan erős felismeréseket hoz, olyan erős önismereti változásokat, amelyek valóban segítik, hogy a résztvevők jobb közösségi emberré váljanak. Az egyik résztvevő például azt mondta, hogy eddig csak érezte, mit akar csinálni az életben, de most már tudja, hogy valódi közösségben szeretne élni, és ezt olyan erővel mondta ki, amelyből lehet érezni, hogy megszületett benne az akarat is, hogy tegyen ezért. Atyaisten, mondom magamban, ez a tábor lehet, ahhoz is hozzájárul, hogy valaki megtalálja az élete értelmét… Itt valami valóban történik, itt az emberek valóban elkezdenek hinni abban, hogy a fenntartható társadalomnak a valódi közösség lehet a kulcsa. Ilyenkor kezdem megérezni azt, hogy ennek amit kitaláltunk milyen ereje van, és el is gondolkozom ezen, hogy ez nem Éváról, nem Pablóról, nem Marcsiról, nem Miklósról, tehát nem rólunk, a Közösségi Vállalkozás csapatáról szól, hanem mi is csak szolgálunk valami nagyobb ügyet.”

Nos, ha nyitott vagy arra, hogy megértsd azokat a csoportdinamikai törvényszerűségeket, ami minden közösség életében jelen van, megtaláld a “titkokat” a közösségépítésben, tapasztalj, kincseket találj, mélyebb szintre juss az önismeretedben, vagy akár hogy megtaláld életed értelmét – már jelentkezhetsz a következő, 2022-es TreeMap Táborra! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .