Nem túl rég egy olyan csoportnak tartottam tréninget a Fa modellről, ahol a csoport fele pap volt. Az az aktivitásból is kiderült, hogy igencsak felkeltette az érdeklődésüket a közösségi minőséggel kapcsolatos törvényszerűségek. Sokat meséltem nekik a Gyüttment fesztiválról, mozgalomról – akikkel most sokat dolgozok együtt – és az egyik pap ehhez kapcsolódóan feltett egy kérdést:
Mi is valamiféle gyüttmentek vagyunk, hiszen a pályánk során akár többször is megtörténik, hogy áthelyeznek minket egy számunkra teljesen idegen gyülekezethez és egyből a közösség lelki vezetője leszünk. A Fa modell alapján mit tehetünk azért, hogy ezt a szerepet jól, a közösséget építő módon képesek legyünk betölteni?
Húúú…, gondoltam magamban, hát ez valóban jó kérdés, ami amúgy két másfél órás előadást követően tett fel nekem a lelkész úr. Így csak azt tudtam válaszolni, hogy „na itt keződhet egy újabb másfél órás előadás”, de mivel erre már nem volt lehetőség ezért úgy döntöttem egy cikk formájában próbálok válaszolni a kérdésre.
Ahhoz, hogy az ember egy ilyen kérdésre érdemben tudjon válaszolni, sokkal mélyebben kell ismernie, hogy milyen konkrét nehézségekkel, problémákkal találkozik egy lelkész ilyenkor. Mivel tréinget tartottunk, délután két lelkész csoportban is volt alkalmam ebben elmélyedni – az itt hallottakat is felhasználom a válaszomban. Ami számomra kiderült, hogy az egyik nehéz helyzet, amibe a lelkészek ilyenkor belekerülnek, hogy minden gyülekezetben van egy berögzült hatalmi hierarchia, ami jó eséllyel összekapcsolódik a település hatalmi katyvaszával (ez lehet politikai, vagy gazdasági hatalmaskodás).
Mit is jelent ez konkrétan?
Ennek a problémának egy elég szélsőséges esete is elhangzott ezen a találkozón: a helyi vállalkozó, aki a gyülekezet gondnoki szerepét is ellátja finoman fogalmazva sem túl keresztényi módon áll a gyülekezet többi tagjához. Erőszakos, durván beszél velük, félelemben tartja az egész közösséget, de mivel anyagilag is sok szálon függenek tőle, ezért senki nem mer szembeszállni vele. Így a gondnoki funkcióról való leváltása esélytelen. A lelkész szerint ez megrontja a közösség életét és még a liturgiát is megzavarja, mert a földesúrként viselkedő gondnok még a szószékre is felszólongat.
Ehhez hasonló történetet többet is meghallgattam talán nem ennyire szélsőséges, de lényegét tekintve nagyon hasonló hatalommal való visszaélésről szóltak a történetek.
Hogyan segíthet a fa modell ebben?
A Fa modell egy olyan vezetői eszköz, ami egy probléma végiggondolását teszi lehetővé. Természetesen a modell belső logikájának megértésén túl nagyon sok összefüggés értése – pl. emberismeret – kell ahhoz, hogy egy ilyen komplex esetben képesek legyünk jó megoldásra jutni. Azonban már maga a gondolkozás strukturálása is sokat segít a jó megoldás megtalálásában.
Kezdjük a rendszerek szintjén
Ezen a szinten fontos megértenünk, hogy minden emberi rendszer struktúrálódik és ennek csak egyik oka, hogy az emberek különböző mértékű befolyást szereznek egymás között, azaz hatalmi hierachiákat hoznak létre. A hatalmi hierarchia a mai világban leggyakrabban az egyéni gazdagodás érdeke – azaz a pénz határozza meg, és jellemzően más hatalmi törekvések is kapcsolódnak ehhez. Ezért egy faluban is már-már természetes, hogy a leggazdagabb ember rendelkezik a legnagyobb befolyással.
Ennek a mesterséges hatalmi hierarchiának jellemzően nincs semmi köze a rátermettséghez, a tudatossághoz, a vezetői képességekhez. Ezért a hatalmon lévők befolyás gyakorlásának gyakran egyetlen eszköze a hatalmaskodás. Fontos látnunk, hogy nem a hatalommal van itt a baj, hiszen amikor valaki kiáll beszélni az emberek elé – pl. amikor én előadást tartok, vagy amikor kiállunk a szószékre – is hatást akar gyakorolni az emberekre. És ha ez sikerül, akkor valójában élünk a hatalmunkkal. Tehát a hatalom is egy eszköz, amit lehet jóra is meg rosszra is használni.
A Fa modell alapján a körök rendszerének tudatos kezelése az egyik alap. Ez alapján fontos elhelyezni a gyülekezetünk tagjait – benne a hatalmaskodót – is a körök rendszerébe. Gondoljuk végig, hogy ki az aki/akik a magban van/vannak, aki/akik jelenleg cselekvő módon a legnagyobb felelősséget vállalják a gyülekezetért. Lelki vezetőként és főleg mert beleállunk egy ilyen nehéz probléma kezelésbe jó eséllyel mi a magban leszünk. Nézzük meg, hogy pl. a presbitériumban, vagy a közösség más tagjaiban van-e aki még szívén viseli a közösség sorsát. Fontos, hogy ebben az esetben nem azokat keressük, akik a szeretet legnagyobb szóvivői, de ha szükség van a segítségre, ha részt kell venni valami közösségért folyó munkában akkor hírüket sem halljuk. Most azokat keressük, akik idejüket, kapacitásukat, tudásukat cselekvő módon is szívesen fordítják a gyülekezet épülésére. Gondoljuk végig az egyházi tisztségviselőket és mindenki mást, aki szövetségesünk lehet a közösségért folyó munkában.
Fontos, hogy most ne a megszokott köröket írjuk fel – pl. ne azt írjuk, hogy presbitérium -, hanem azt, hogy legaktívabb, cselekvő presbiterek és utána jöhet egy következő körbe, hogy időnként, hívásra aktív presbiterek és utána olyan presbiterek, akik az élethelyzetük (kor, elfoglaltság, betegség stb) miatt inaktívak stb. Ha van olyan gyülekezeti tag, vagy hivatali, intézményi munkatárs, aki hasonlóan, vagy még nagyobb felelősséget vállal, mint a presbiterek, akkor kerülhet ugyanabba a körbe, vagy még beljebb a maghoz, vagy akár a magba.
Na itt jön a nagy kérdés, hogy velünk együtt a magban kit találunk!?
Ott van velünk a gondnok? Valóban társunk a gyülekezet működtetésében, fejlesztésében, valóban közösséget vállal mindenben, amiben szükségünk van rá? Ne csodálkozzunk, hogyha őszintén végiggondoljuk a cselekvő felelősségvállalás szerint a gyülekezetünk tagjait, hogy a magban végül egyedül vagyunk, főleg úgy, hogy nemrég érkeztünk meg a gyülekezetbe.
Itt jöhet az egyik meghaladási pont, amivel kezelni tudjuk a fentiekben felvázolt helyzetet. Ne a hatalmaskodó tagra figyeljünk, hanem kezdjük el építeni a magot. Először keressük meg azt az egy embert, aki szívesen vállal felelősséget, közösséget velünk, akivel egy idő után minden ügyes bajos dolgot megbeszélhetünk. Majd keressük meg a következő ilyen embert, majd a külsőbb körőkben is találjuk meg azokat az embereket, akik nyílt szívvel kapcsolódnak hozzánk. Azaz kezdjük el kiépíteni a közösség szeretet köreit.
Ahhoz, hogy miért ez lehet a jó megoldás, érdemes ismerni a proaktivitás törvényét: ha arra koncentrálunk, hogy a másik mit, hogyan csinál és folyton azon mesterkedünk, hogy ezt megváltoztassuk, akkor a figyelmünkkel neki adunk energiát, így az Ő hatásköre fog nőni. Ezért az a jó stratégia, hogy arra koncentrálunk, ami a mi hatáskörünk – pl. a saját szeretet köreink kiépítése. Ezáltal egyre több mindenre leszünk képesek, egyre nagyobb lesz a befolyásunk és ezzel együtt a hatalmaskodóé csökken. Méghozzá úgy, hogy nem vele foglalkoztunk, nem konfrontálódtunk.
Egyéni és viszony szinten
Miközben rendszerszinten építjük a szeretet köreit, eközben ehhez egyetlen eszközünk van – mi magunk. Ezért egyéni szinten is dolgozzunk kell, elsősorban a saját vezetői minőségünk fejlesztésén. Annak végig gondolása, hogy ez pontosan mit jelent messze meghaladja egy cikknek a kereteit, de talán a legfontosabb, hogy képesek legyünk az elfogadásunkat fejleszteni.
Popper Péter szerint „Az “elfogadás” nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét.”
Az elfogadásunk és ezen keresztül személyes kapcsolódásunk a belső körben lévőkhöz az, ami építi a bizalmat, ami javítja az együttműködést, ami elkezdi építeni a közösséget.
Ezzel együtt, azonban a valódi elfogadás lehet a jó irány a hatalmaskodó irányába is.
Mit is jelenthet ez?
Képesek vagyunk elfogadni, hogy a valóságunk része a hatalmaskodó gyülekezeti tagunk is és ennek a valóságnak képesek vagyunk meglátni a fény és árnyoldalait is. Még azt is észrevehetjük, hogy milyen pozitív törekvések vannak az Ő magatartásában. Vagy azt, hogy milyen félelmek, sérülések generálják az agresszív hatalmaskodó magatartását. A valódi elfogadással tehát képesek lehetünk magunkban feltámasztani a legfontosabb eszközünket a valódi együttérzést. Ha ez sikerül, akkor őszintén tudjuk ezt kommunikálni a belső köreinkben lévő emberek felé, így elkerülve azt a csapdát, hogy a közösséget bűnbak képzésen keresztül kovácsoljuk össze.
Ezzel együtt az elfogadásunk része az is, hogy képesek leszünk reálisan beazonosítani a hatalmaskodó magatartása mögött lévő okokat, a hatalmaskodás mozgató rugóit, ezért képessé válunk helyén kezelni ezt. Ez azt jelenti, hogy elfogadással és együttérzéssel tudunk, akár kemény határokat szabni a számára, megvédeni azokat, akik áldozatai ennek a hatalmaskodásnak. Ez azt jelenti, hogy ezen keresztül elkezdjük tisztítani az emberi viszonyokat.
Ez a kérdés pedig már átvezet az ügy szintjére, ugyanis azt, hogy mit miért teszünk már a függőleges irány határozza meg.
Az ügy szintjén
Ezen a ponton előbukkan az ügy szintjének a kérdése – vagyis, hogy mi is a célunk ezzel az egésszel? Itt olyan mélységekre kell pillantani, ami egy spirituális vezetőnek – azt gondolom – természetes. Arra gondolok, hogy azért lettünk lelki vezetők, hogy képesek legyünk a sérülések begyógyítására, azaz arra is, hogy a hatalmaskodót is integráljuk a közösségünkbe. Azonban ezzel együtt fontos megvédeni azokat, akik a hatalmaskodás áldozatai.
Ezért egyrészt ahhoz, hogy képesek legyünk a szeretet-hierarchiát kiépíteni, a hatalmaskodó hierarchia helyett hatalmas türelemmel kell lennünk minden gyülekezeti tag irányába, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek határok, határaink, amit ha megsért, akkor nagyon határozottan jelezzük ezt felé. Ezzel együtt viszont tudatosítani kell mindig, hogy a mi célunk nem megtörni, versengeni vele, hanem vele is együttműködni, közösségünkbe fogadni. A türelem tehát nem azt jelenti, hogy minden ellenünk és a közösség tagjai ellen irányuló szavait, cselekedeteit kritikátlanul elfogadjuk. Hanem azt, hogy amikor túllépi a határainkat akkor ezt jelezzük, majd újból arra koncentrálunk, ami a mi hatáskörünk – építjük tovább a szeretetköreinket. A határok megszabása azt is jelentheti, hogy a belsőbb körökbe, közösségi megbeszélésekre nem hívjuk meg a hatalmaskodót addig, amíg ki nem érdemli ezt.
Valójában ebben a történetben a meghaladási pont az lehet, hogy mi nem versengünk a másik számára megszokott hatalmaskodó hierarchiában, mert ott tuti veszítünk. Vagy a játszmát, vagy önmagunkat (elveinket, értékeinket). Hanem arra koncentrálunk, hogy építsük a szeretet köreit, először csak 1-3 emberből álló magot, majd 5-7 emberből álló aktív magot, majd 10-12 emberből álló aktív segítők körét, majd így tovább, amíg lassan néhány év alatt létrejönnek a gyülekezet valódi közösségei.
Ha szeretnéd mélyebben megérteni a Fa-modellt, akkor ajánljuk nyílt TreeMap tréningünket.
