Tudunk-e közösségi összefogással új “hordókat” létrehozni?

…avagy miért a közösség alkotás a kulcs egy fenntartható társadalom felé?

Ennek a cikknek az ötletét egy interjú adta Philip Zimbardo szociálpszichológussal, akit a pszichológiai kísérletei tették híressé – a börtönkísérlete ma már nem csak szakmai körökben ismert.

A számomra legizgalmasabb rész a következő volt belőle:

“…miért tesznek emberek rossz dolgokat? Bármilyen botrány tör ki bárhol, a fejesek mindig azzal rázzák le a felelősséget, hogy pár gonosz ember tehet róla. Az angol kifejezés erre az, hogy „pár rossz alma került a hordóba”. A kutatásaimban azt találtam, hogy valójában rengeteg esetben jó emberek tesznek rossz dolgokat, akiket valaki rossz hordóba tett. Mint a diákokat a börtönkísérletben, ahol én voltam a börtönparancsnok. Azt kell megértenünk, hogy mi van abban a hordóban, ami megrontja őket: ha a jó embereket gettóba, börtönbe, rossz iskolába rakjuk, a helyzet rosszá teszi őket. A nagyobb kérdés pedig az, hogy ki tartja fenn a hordót, vagyis teremti meg az embereket megrontó helyzetet. Az ember mindig része egy szociális környezetnek: iskolának, családnak, bandának, ahogy a jogi, kulturális, gazdasági rendszernek is.”

Zöld körökben amikor arról beszélgetünk, hogy mi az oka a társadalmi fenntarthatatlanságnak, akkor gyakran elhangzik az az érvelés, hogy minden baj forrása az ember kapzsisága, ami az egyéni gazdagodást helyezi minden más érték elé. Így nem foglalkozik azzal, hogy pazarló életmódjával elpocsékolja a Föld erőforrásait, nem érdekli, hogy a cégeinek szennyezésével hozzájárul a globális felmelegedéshez, nem érdekli, hogy tettei hatására fajok pusztulnak ki és nem érdekli, hogy gyermekmunkával, milliók kizsákmányolásával gazdagszik. Tehát az ember a rossz.

Ennek az érvelésnek az eredménye – azon túl, hogy szerintem nem igaz -, hogy hozzájárul a tanult tehetetlenséghez. Hiszen, ha születésünktől fogva rosszak vagyunk, azzal úgysem lehet semmit sem tenni.

Egyetértek Zimbardóval. Az ember nem eredendően rossz, csak rossz hordóba született.

Mi az, ami a mi társadalmi hordónkat rosszá teszi?

Gyulai Iván ökológus szerint a kamatos pénzrendszer, ami mind az ökológiai, mind a gazdasági, mind a társadalmi válságok oka. Mert egyrészt az ebben a struktúrában kódolt pénzszivattyúja bármilyen pénzforgalom esetén átszivattyúzza a pénzt a kamat vesztesektől (szegényektől) a kamat nyertesek (gazdagok) felé, így egy egyszerű kifli vásárlással is a szegényeket szegényítjük és gazdagokat gazdagítjuk. Másrészt a kamatos kamat egy exponenciális növekedést visz be a gazdaságba, így egy véges erőforrásokkal rendelkező világban, a gazdaságunk csak az egyre gyorsuló növekedés paradigmájában tud létezni. (Ha ettől jobban akarod érteni ennek a társadalmi intézménynek a működését lásd: A pénz és a fenntartható fejlődés c. kiadványt). Ebbe mi már beleszülettünk, és hiába akarunk jók lenni, maga a rendszer az, ami megront minket.

Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogyha “a kamatos pénzrendszert is az ember hozta létre, akkor mégis az ember a rossz?” Ezt az ellenmondást az emberi társadalom tudatfejlődési evolúciója képes feloldani. Ha ezt nagyon egyszerűen és röviden akarom megfogalmazni:

A modern ember racionális, de még egocentrikus tudatossága egy lépés az emberiség tudatfejlődésében. Így ez szükségszerű volt, hasonlóan egy csecsemőhöz, akitől senki nem várja el, hogy átugorja a kisgyerekkor vagy a kamaszkor tudatosságbeli fejlődését. A modern ember tehát arra volt képes, hogy az egyéni gazdagodását szolgáló társadalmi berendezkedést hozzon létre, aminek az egyik alapintézménye a kamatos pénzrendszer. Azonban lássuk ennek a kornak az eredményeit is, hiszen az anyagi javak halmozása nagyon sok kutatásnak is a hajtóereje volt, így ez a kor sok olyan tudást is kitermelt, ami nélkül nem léphetnénk tovább a következő tudatossági szintre. Tehát nem az ember a rossz, hanem csupán fejlődik és mint minden fejlődésnek lehetnek zsákutcái is, azaz most abban az átmeneti korban élünk, amikor az ember próbálja meghaladni a csupán egocentrikus tudatossági szintet, azonban annak is van esélye, hogy az anyagi javak halmozásának zsákutcájában elpusztítja saját magát.

Tehát azt már tudjuk, hogy mi van a jelenlegi hordónkban, ami a bajokat okozza. Az is elég egyértelmű, hogy kiknek az érdeke ezt a hordót fenntartani (ha nem, akkor javaslom elolvasásra: David C Korten: Élet a tőke uralma után előadásának anyagát).

Számomra tehát sokkal izgalmasabb kérdés, hogy tudunk-e közösségi összefogással új hordókat létrehozni!? Mert ez az a kérdés, ami mindannyiunk jövőjét meghatározza, amire egyértelműen van hatásköröm, és mindenki másnak, aki itt és most él!

Azonban az is szociálpszichológiai jelenség – mondja Zimbárdo, és ezt mindenki tapasztalhatja -, hogy várunk a másikra, mert ha “mindenki felelőssége”, de senki nem csinál semmit, akkor miért pont nekem kellene bármit is tennem.

Hát igen, pszichológiai korlátjainkat nagyon nehéz meglépni. Én magam is nap mint nap megküzdök vele. De a 21. századnak pont ez a kihívása! Meg tudjuk-e haladni önmagunkat, és ezáltal az egocentrikus társadalmi korból tovább tudunk-e lépni!?

Képesek vagyunk-e egyenként megszelídíteni a lelkünk sárkányait, melyek megakadályozzák, hogy jó emberi kapcsolatokat alakítsunk ki, hogy ezáltal új típusú közösségekben egyesülhessünk!?

Az én válaszom, hogy NEM VAGYUNK KÉPESEK, mert ez magunktól csak keveseknek sikerülhet. Ők a “mindennapi hősök”, ahogy Zimbardo mondja. Ahhoz, hogy ezt mindenki képes legyen megtenni, ahhoz már az új hordókra, magukra a közösségi kezdeményezésekre is szükségünk van.

Így a mindennapi hőseinkre, azaz a közösség kezdeményezőire, vezetőire most nagy felelősség hárul. Létrehozni és működtetni azokat a közösségi kezdeményezéseket, melyek a tagjai számára lehetővé teszik a tudatfejlődésük dimenzió ugrását. Mindezt úgy, hogy a legtöbben, akik bele kerülnek ezekbe az együttműködésekbe, még messze nem járnak ott szellemileg, lelkileg, hogy képesek legyenek a különbözőségünkből következő konfliktusok elfogadására, meghaladására. …és ha ez nem lenne elég, a kisközösségek jelenlegi társadalmi környezete ott tesz keresztbe, ahol csak tud. Elég, ha csak az egyéni gazdagodást szolgáló jogi-, az adó-, vagy a támogatási rendszerre gondolunk.

Ha a mindennapi hőseink nem tartanak ki, a rossz érzések, konfliktusok, bürokratikus akadályok közepette, akkor eltűnnek ezek a közösségi csírák, és akkor esélye sincs a társadalmi önmeghaladásunknak.

Ezért fontos közösség vezetőként tudnunk, hogy mi a “varjak nemzedéke” vagyunk. Ez azt jelenti, hogy az új típusú közösségek úttörőiként tudnunk kell, hogy az első generáció nem képes ideális közösségeket, együttműködéseket létrehozni. Ezért meg kell emelnünk az elfogadás szintünket az emberek viselkedésével kapcsolatban, és emelni kell a kölcsönös egymásrautaltságot. Ezt a hordót (struktúrát) képes a közösségi vállalkozás, mint szervezeti modell létrehozni. Mert a megélhetés érdekében közösen vállalt, önmagunkra rakott szabályok létrehozzák a kölcsönös egymásrautaltságot, sőt együttműködési kényszert. Így nagyobb eséllyel maradnak benne a közösség tagjai a kezdeményezésben a születés nehéz, sokszor sok lelki fájdalommal járó szakaszában is.

Ezért hirdetjük, hogy „a közösségi vállalkozás a valódi közösség legjobb esélye”!

Az Inspi-Ráció csapata mindent meg tesz azért, hogy a „mindennapi hősök”, a közösségek vezetői ne maradjanak egyedül vezetési problémáikkal, ezért kidolgoztuk a közösségi vállalkozás fejlesztés teljes eszköztárát. Ha te is egy kisközösségi kezdeményezésnek a meghatározó tagja vagy és úgy érzed eljött az idő, hogy a lelkesedésen túl a közösségszervezés tudását is megszerezd, akkor keresd Pablót (a honlap alján lévő elérhetőségeken) és üljünk le egy első beszélgetésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük