Tudunk-e közösségi összefogással új “hordókat” létrehozni?

…avagy miért a közösség alkotás a kulcs egy fenntartható társadalom felé?

Ennek a cikknek az ötletét egy interjú adta Philip Zimbardo szociálpszichológussal, akit a pszichológiai kísérletei tették híressé – a börtönkísérlete ma már nem csak szakmai körökben ismert.

A számomra legizgalmasabb rész a következő volt belőle:

“…miért tesznek emberek rossz dolgokat? Bármilyen botrány tör ki bárhol, a fejesek mindig azzal rázzák le a felelősséget, hogy pár gonosz ember tehet róla. Az angol kifejezés erre az, hogy „pár rossz alma került a hordóba”. A kutatásaimban azt találtam, hogy valójában rengeteg esetben jó emberek tesznek rossz dolgokat, akiket valaki rossz hordóba tett. Mint a diákokat a börtönkísérletben, ahol én voltam a börtönparancsnok. Azt kell megértenünk, hogy mi van abban a hordóban, ami megrontja őket: ha a jó embereket gettóba, börtönbe, rossz iskolába rakjuk, a helyzet rosszá teszi őket. A nagyobb kérdés pedig az, hogy ki tartja fenn a hordót, vagyis teremti meg az embereket megrontó helyzetet. Az ember mindig része egy szociális környezetnek: iskolának, családnak, bandának, ahogy a jogi, kulturális, gazdasági rendszernek is.”

Zöld körökben amikor arról beszélgetünk, hogy mi az oka a társadalmi fenntarthatatlanságnak, akkor gyakran elhangzik az az érvelés, hogy minden baj forrása az ember kapzsisága, ami az egyéni gazdagodást helyezi minden más érték elé. Így nem foglalkozik azzal, hogy pazarló életmódjával elpocsékolja a Föld erőforrásait, nem érdekli, hogy a cégeinek szennyezésével hozzájárul a globális felmelegedéshez, nem érdekli, hogy tettei hatására fajok pusztulnak ki és nem érdekli, hogy gyermekmunkával, milliók kizsákmányolásával gazdagszik. Tehát az ember a rossz.

Ennek az érvelésnek az eredménye – azon túl, hogy szerintem nem igaz -, hogy hozzájárul a tanult tehetetlenséghez. Hiszen, ha születésünktől fogva rosszak vagyunk, azzal úgysem lehet semmit sem tenni.

Egyetértek Zimbardóval, az ember nem eredendően rossz, csak rossz hordóba született, azaz struktúrális rabságban élünk.

Mi az, ami a mi társadalmi hordónkat rosszá teszi?

Gyulai Iván ökológus szerint a kamatos pénzrendszer, ami mind az ökológiai, mind a gazdasági, mind a társadalmi válságok oka. Mert egyrészt az ebben a struktúrában kódolt pénzszivattyúja bármilyen pénzforgalom esetén átszivattyúzza a pénzt a kamat vesztesektől (szegényektől) a kamat nyertesek (gazdagok) felé, így egy egyszerű kifli vásárlással is a szegényeket szegényítjük és gazdagokat gazdagítjuk. Másrészt a kamatos kamat egy exponenciális növekedést visz be a gazdaságba, így egy véges erőforrásokkal rendelkező világban, a gazdaságunk csak az egyre gyorsuló növekedés paradigmájában tud létezni. (Ha ettől jobban akarod érteni ennek a társadalmi intézménynek a működését lásd: A pénz és a fenntartható fejlődés c. kiadványt). Ebbe mi már beleszülettünk, és hiába akarunk jók lenni, maga a rendszer az, ami megront minket.

Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogyha “a kamatos pénzrendszert is az ember hozta létre, akkor mégis az ember a rossz?” Ezt az ellenmondást az emberi társadalom tudatfejlődési evolúciója képes feloldani. Ha ezt nagyon egyszerűen és röviden akarom megfogalmazni:

A modern ember racionális, de még egocentrikus tudatossága egy lépés az emberiség tudatfejlődésében. Így ez szükségszerű volt, hasonlóan egy csecsemőhöz, akitől senki nem várja el, hogy átugorja a kisgyerekkor vagy a kamaszkor tudatosságbeli fejlődését. A modern ember tehát arra volt képes, hogy az egyéni gazdagodását szolgáló társadalmi berendezkedést hozzon létre, aminek az egyik alapintézménye a kamatos pénzrendszer. Azonban lássuk ennek a kornak az eredményeit is, hiszen az anyagi javak halmozása nagyon sok kutatásnak is a hajtóereje volt, így ez a kor sok olyan tudást is kitermelt, ami nélkül nem léphetnénk tovább a következő tudatossági szintre. Tehát nem az ember a rossz, hanem csupán fejlődik és mint minden fejlődésnek lehetnek zsákutcái is, azaz most abban az átmeneti korban élünk, amikor az ember próbálja meghaladni a csupán egocentrikus tudatossági szintet, azonban annak is van esélye, hogy az anyagi javak halmozásának zsákutcájában elpusztítja saját magát.

Tehát azt már tudjuk, hogy mi van a jelenlegi hordónkban, ami a bajokat okozza. Az is elég egyértelmű, hogy kiknek az érdeke ezt a hordót fenntartani (ha nem, akkor javaslom elolvasásra: David C Korten: Élet a tőke uralma után előadásának anyagát).

Miért nem működik a legtöbb zöld megoldás?

A legtöbben akik keresik a társadalmi fenntarthatatlanságunkra megoldást egyéni szintre képesek megfogalmazni javaslataikat: pl. autó nélkül, kerékpárral, takarékoskodva, szigetelve, autonóm házakban, sziget üzemmódú napelemekkel, kertészkedni, befőzni, szelektíven gyűjteni, minél kevesebb hulladékot termelni stb.  Tehát megfogalmazzák, hogy az egyén (család) szintjén mit kell tennünk azért, hogy az ökológiai lábnyomunkat fenntartható szinten tartsuk.

Azonban jellemzően semmit nem javasolnak ami a fentiekben leírt fenntarthatatlan társadalmi struktúrákat lebontaná, azaz nem képesek hatni a kamatos pénzrendszerre, de még jellemzően a munkahelyük fenntarthatatlan gazdálkodására sem, vagy a munkatársaik fenntarthatatlan életmódjára. Így akik lelkiismeretük által hajtva belevágnak a környezetbarátabb életbe hamar marginalizálódnak, gyakran még a családtagjaik sem értik, hogy miért csinálja ezt, “hiszen te csak egy csepp vagy a tengerben”, vagy  “miért gondolod, hogy amit mindenki más csinál az rossz és te tudod a tutit”. Ez aztán oda vezet, hogy még a leg lekesebbek is hamar kiégnek az alternatív életre való törekvésben. Sajnos több zöld szervezetnél végignézhettük azt hogyan lesznek az aktivistákból reményveszetett passzivisták.

Tehát a legtöb zöld megoldás azért nem működik, mert a “hordónk”, azaz a társadalmi intézményeink, társadalmi struktúrák amiben az emberek élnek rosszak és így nem erősítik meg az ember egyéni, jobbító törekvéseit. Amikor már a család is elfordul tőlünk, a legalapvetőbb emberi kapcsolataink sem működnek, akkor jellemzően elenyészen világmegváló törekvéseink.

Akkor mégis mi lehet a megoldás?

Tehát amikor a társadalmi problémáink megoldásához vezető utat keressük abba az antagonizmusba ütközünk, hogy nem lehet a tudatosságot tartósan emelni és ezáltal az ember viszonyrendszerét átalakítani, ha ezt a szociális struktúrák, illetve maga a társadalmi rendszer nem támogatja. A jelenlegi fenntarthatatlan társadalmi rendszer pedig igazán megtesz mindent azért, hogy az egyént sruktúrális rabságban tartsa.

Legnagyobb kortárs gondolkodóink is ezt az antagonizmust fogalmazták meg. Ken Wilber írja a Működő szellem rödid története c. könyvében:

„A modernitás meghaladása és megőrzése azt jelentené – ami a dolgok meghaladás részét illeti –

(1) nyitottnak kell lennünk a puszta racionalitáson túlmutató tudatállapotokra, és

(2) ezeket olyan gazdasági-technológiai struktúrákba kell ágyaznunk, amelyek túllépnek az ipari társadalom struktúráin.

Egyszóval egy tudatváltásnak kell végbemennie, amelyet intézményi változások kísérnek. Külön-külön egyik sem elegendő.”

Ugyanerre jutott Ottos Scharmer is, aki 2021. augusztusában megjelent “Az átalakulás eszközeihez való hozzáférés demokratizálása” című cikkében foglalta össze a Presencing Instute által kidolgozott társadalom átalakításra vonatkozó legfontosabb tanulságokat (saját fordítás):

1. Nem tudsz megváltoztatni egy rendszert, hacsak nem alakítod át a tudatosságot.

2. Nem tudod átalakítani a tudatosságot, hacsak nem teszed értelmessé a rendszert.

3. Mindezt csak akkor lehet skálázhatóan megvalósítani, ha létrehozzuk a mély-tanulási struktúrák új formáit.

A valódi közösség ezt valósítja meg, hiszen olyan szociális közeget hoz létre, ami az egyén jobbító törekvéseit nem gyengíti hanem megerősíti, sőt megsokszorzza.

A valódi közösségben a szoros emberi kapcsolatokra való törekvés az egyént fejlődésre késztetik. Ez az önismereti fejlődésre való szövetkezés a közösség rendszereinek fejlesztésével képes meghaladni a jelenlegi emberi együttműködés legmagasabb szintjét, így létrehozva egy új együttműködési mintázatot.

Amely egyrészt nagyságrendel jobb emberi kapcsolatokat eredményez, amiben az egyének jól érzik magukat, boldogok és az együttműködés eredménye által pl. közösségi vállalkozásokban az életben is képesek jobban boldogulni. Ez tehát létrehozza azokat a társadalmi innovációs sejteket, új hordókat amiben az egyén tudatfejlődése tartóssá válik, mert a valódi közösség az együttműködés rendszereit az aktuális tudatossági szinthez fejleszti, ami által az egyén számára a továbbfejlődésében ez nem korlátozó tényezővé, hanem motivációs energiává válik.

Másrészt a jobb együttműködésük által ezek a közösségi kezdeményezések, képesek hálózatba szerveződni és így egyre nagyobb hatással lenni a nagyobb társadalmi struktúrákra pl. ahogy a Nyíregyházi Kosár Közösség is megfogalmazta küldetését:

Önszerveződő közösségként, bizalomra épülő helyi gazdaságot teremtünk, mely organikus fejlődésével mintaként szolgál egy új, tudatos társadalmi forma megteremtésére, harmóniában a természettel, egyetemes emberi értékek és szükségletek mentén. 

Összefogásunk felszabadít, ezáltal cseppenként átformáljuk a világot.

Ez a közösség alapú helyi gazdaságfejlesztés akár odáig is fejlődhet, hogy már képesek leszünk helyi pénzrendszereket létrehozni és működtetni, így a legerősebb struktúrális rabságunkat a kamatos pénzrendszert is el tudjuk kezdeni lebontani.

Tudunk-e közösségi összefogással új hordókat létrehozni!?

Tehát ma talán a legfontosabb kérdés az lehet, hogy  tudunk-e közösségi összefogással új hordókat létrehozni, azaz képesek vagyunk-e valódi közösségeket alakítani!? Mert – ha el tudod fogadni a fenti okjfejtésemet – akkor ez az a kérdés, ami mindannyiunk jövőjét meghatározza, ami valódi hatást gyakorolhat a társadalmunk fenntarthatóságára. És ezzel együtt ez az amire egyértelműen mindenkinek van hatásköre, hiszen bárhol is élsz képes lehetsz megtalálni azt a közösségi kezdeményezést, vagy azt a második embert akivel közösséget alkothattok.

Azonban az is szociálpszichológiai jelenség – mondja Zimbárdo, és ezt mindenki tapasztalhatja -, hogy várunk a másikra, mert ha “mindenki felelőssége”, de senki nem csinál semmit, akkor miért pont nekem kellene bármit is tennem.

Hát igen, pszichológiai korlátjainkat, traumáinkból táplálkozó reagálásainkat nagyon nehéz meglépni. Én magam is nap mint nap megküzdök vele. De a 21. századnak pont ez a kihívása! Meg tudjuk-e haladni önmagunkat, pszichológiai korlátainkat és ezáltal az egocentrikus társadalmi korból tovább tudunk-e lépni!?

Korunk egyik erős trendje, hogy aki változtatni akar az életén (jelemzően a párkapcsolati válságok indítják be ezt leginkább) elindul az önismereti munkában, így egyéni terápiában, pártereápiában, önismereti csoportokban, elvonulások-, féfi-női körök keretében próbálja elérni, hogy kapcsolódásra képesebb emberré váljon. Egyszóval egyre többen aktívan keresik a boldogságukat. Azonban azt is látjuk, hogy a stuktúrális rabság ezen a területen is győzedelmeskedik, azaz a társadalmunk kapcsolat ellenes működése azt eredményezi, hogy ez leggyakrabban nem sikerül, újból és újból szétesnek a kapcsolataink és így boldogabbak sem leszünk.

Tehát arra a kérdésre, hogy képesek vagyunk-e EGYENKÉNT megszelídíteni a lelkünk sárkányait, melyek megakadályozzák, hogy jó emberi kapcsolatokat alakítsunk ki, hogy ezáltal új típusú közösségekben egyesülhessünk!? Az én válaszom egyértelműen, hogy NEM VAGYUNK KÉPESEK, mert ez maguktól csak keveseknek sikerül. Ők a “mindennapi hősök”, ahogy Zimbardo mondja. Ahhoz, hogy ezt mindenki képes legyen megtenni, ahhoz már az új hordókra, magukra a közösségi kezdeményezésekre is szükségünk van.Tehát egy újabb ok arra, hogymiért lehetnek a közösségi kezdeményezések a kulcs egyfenntarhatóbb társadalom felé.

Így a mindennapi hőseinkre, azaz a közösség kezdeményezőire, vezetőire most nagy felelősség hárul. Létrehozni és működtetni azokat a közösségi kezdeményezéseket, melyek a tagjai számára lehetővé teszik a tudatfejlődésük dimenzió ugrását. Mindezt úgy, hogy a legtöbben, akik bele kerülnek ezekbe az együttműködésekbe, még messze nem járnak ott szellemileg, lelkileg, hogy képesek legyenek a különbözőségünkből következő konfliktusok elfogadására, meghaladására. Tehát az új típusú közösségek vezetőinek nem kisebb feladatot kell véghez vinni, össze kell szeretniük azt a hatalmas tudatosságbeli szakadékot, amit a társadalom tudatfejlődési evolúciója létrehozott.

…és ha ez nem lenne elég, a kisközösségek jelenlegi társadalmi környezete ott tesz keresztbe, ahol csak tud. Elég, ha csak az egyéni gazdagodást szolgáló jogi-, az adó-, vagy a támogatási rendszerre gondolunk.

Ha a mindennapi hőseink nem tartanak ki, a rossz érzések, konfliktusok, bürokratikus akadályok közepette, akkor eltűnnek ezek a közösségi csírák, és akkor esélye sincs a társadalmi önmeghaladásunknak.

Ezért fontos közösség vezetőként tudnunk, hogy mi a “varjak nemzedéke” vagyunk. Ez azt jelenti, hogy az új típusú közösségek úttörőiként tudnunk kell, hogy az első generáció nem képes ideális közösségeket, együttműködéseket létrehozni. Ezért meg kell emelnünk az elfogadás szintünket az emberek viselkedésével kapcsolatban, és emelni kell a kölcsönös egymásrautaltságot. Ezt a hordót (struktúrát) képes a közösségi vállalkozás, mint szervezeti modell létrehozni. Mert a megélhetés érdekében közösen vállalt, önmagunkra rakott szabályok létrehozzák a kölcsönös egymásrautaltságot, sőt együttműködési kényszert. Így nagyobb eséllyel maradnak benne a közösség tagjai a kezdeményezésben a születés nehéz, sokszor sok lelki fájdalommal járó szakaszában is.

Ezért hirdetjük, hogy „a közösségi vállalkozás a valódi közösség legjobb esélye”!

Akkor miért is a közösségalkotás a kulcs egy fenntartható társadalom felé?

A valódi közösség tehát egy olyan szociális sejt (társadalmi hordó), amiben képesek lehetünk meghaladni a pszichológiai korlátainkat, az egocentrikus tudatossági szintet, mert a közösség tagjai gyógyulni, fejlődni tudnak egyéni szinten is. Amiben egyfajta társadalmi innovációként kidolgozhatjuk az emberi együttműködés új szintjét. Ez lehetőséget teremt arra, hogy egy természettel együttműködő, élhetőbb társadalmat építsünk. Tehát egy fenntarthatóbb társadalom felé – a kritikus tömeg szerintem téves koncepciója helyett – az igazi megoldás  a valódi közösségi minőség, mint új együttműködési mintázat kidolgozása lehet.

Ez az új típusú 2.0-ás együttműködési mintázat a kulcs egy fenntarthatóbb társadalom felé. Mert bármennyire jószándékú társadalomjobbító kezdeményezések indulnak el és ez akár lehet politikai kezdeményezés is, a modern kor öröksége az egocentrikus együttműködési mintázat ebben a kezdeményezésben is megakadályozza, hogy a jó szándék a gyakorlatban is megvalósuljon. Sajnos Magyarországon is az LMP története volt az egyik olyan példa, ami ezt a törvényszerűséget alátámasztja.

Mit tudunk tenni azért, hogy a “mindennapi hősök” ne maradjanak egyedül?

Küldetésünk szerint az Inspi-Ráció csapata mindent meg tesz azért, hogy a „mindennapi hősök”, a közösségek vezetői ne maradjanak egyedül, ezért kidolgoztuk a közösségi vállalkozás, azaz a valódi közösség fejlesztés teljes eszköztárát.

Ennek legfontosabb képzése a közösségi facilitátor képzés, amit mostmár moduláris rendszerben is el lehet végezni.

Valaminnt ennek részeként a TreeMap tábor amit azért hoztuk létre, hogy a leendő helyi hősök, a jövő közösségi vezetői élményszerűen – egy speciális csoportdinamikai tréning keretében –  kipróbálhatják milyen benne lenni egy valódi közösségben, milyen csoportdinamikai törvényszerűségek hatnak egy ilyen mély emberi kapcsolatokra épülő közösségalkotási folyamatban. Tehát megalkottuk a számotokra az “új hordók” prototípusát, ahol kockázat nélkül kipróbálhatod magad és ha az derül ki a számodra, hogy nem te vagy az, aki egy közösség vezetője tudna lenni, akkor is biztos lehetsz abban, hogy jobb közösségi emberré válsz, ennek a hat napos gyakorlatorientált tréningnek a végére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .