“A közösség egy oszthatatlan közös egység, és mindenki fontos” – Beszámoló az első TreeMap Táborról

“Azt tanultam itt, hogy a különbözőségeknek nemcsak helye van a közösségben, hanem szükség van rájuk”;

“A végére rájöttem, hogy a célnál néha lényegesebb a közösségi együttlét”;

“Fontosabb, hogy miért történik, mint hogy mi történik”;

“Megerősödött a remény bennünk, hogy egy mélypont után jöhet harmónia”;

“Amikor már tudtam, hogy jönni fogok a Táborba, akkor számomra az volt a biztosítéka annak, hogy jó helyen leszek, hogy már voltam ezen a helyen, és láttam azokat az embereket, akik itt élnek együtt. Így már meg tudtam figyelni rajtuk, hogy nagyon magas szinten művelik azt az együttműködést, amit nem lehet szabályokba foglalni, de rá lehet érezni”.

Ilyen mondatok hangoztak el a tábor utolsó délelőttjén, amikor kiscsoportokban osztottuk meg egymással az elmúlt napok tapasztalatait, legfontosabb élményeit, és fogalmaztuk meg, mit viszünk innen haza, és egyáltalán, mi volt itt.

No, de mi is volt itt, az első TreeMap Tábor öt napján?

Friss hajnali levegő, kellemes napsütés, béke, csend, egység a természettel – nagyjából így kezdődött számomra augusztus 18-a kedd, a tábor első napja. A sátorhelyektől – ahonnan a fák ágai között panorámás kilátás nyílt a Balatonra és a Tihanyi-félszigetre – egy rövid, erdei ösvény vezetett a köves útra, innen pedig egyenesen lefelé haladhattam a tábor központi része, a nagysátor és a konyha felé. Kissé óvatosan, mert az előző napi hatalmas – és mellesleg gyönyörű – vihar után még csúszós maradt az agyagos talaj. De valahogy ez is beleillett abba a harmóniába, egyszerű természetességbe, szelídségbe, ahogyan ezen a helyen, a Hideg-hegyi Menedéken az első perctől kezdve éreztem magam.

Kilátás a Hideg-hegyi Menedékről

A Tábor résztvevői kora délután kezdtek szállingózni. Az ismerősöknek, barátoknak örültem, a többieket érdeklődve szemléltem; ők egyszerre voltak ismeretlenek – mivel még sosem találkoztunk -, és mégis valahogy ismerősek, hiszen az elmúlt egy-két héten szinte mindannyian írtunk magunkról néhány bemutatkozó sort, így óhatatlanul is kialakult bennem egy halvány kép, vagy inkább benyomás mindenkiről. Vajon mit tapasztalunk meg együtt az öt napos közös munka alatt, és egyáltalán, hogyan leszünk mi itt egymással …? A kezdésig tartó néhány órában mindenesetre elkezdtük az egymásra hangolódást, amelyben már érezhető volt a megérkezés örömével átszőtt izgatott várakozás.

A bemutatkozó nyitókör után egy kreatív kérdezgetős játék alatt a két trénerrel, Vágvölgyi Gusztáv-Pablóval és Szép Évával is megismerkedhettünk kicsit közelebbről, majd jött az első este legfontosabb pontja: a 27 résztvevőből két, egy 13 és egy 14 fős “közösségnek”, kellett kialakulnia. Előzőleg többen sokat találgattuk, miként történik majd ez, milyen szempontok alapján döntenek a trénerek: “biztos szétválasztják az ismerősöket”, “tutira valami játékos gyakorlat dönti majd el”, és így tovább. De azt hiszem, a valódi folyamatra senki még csak álmában sem gondolt volna, így jól meg is lepett minket – és meg is hozta a csapat első jelentősebb konfliktusát. Máris fontos dolgokat tapasztalhattunk meg a facilitálásról, csoportdinamikáról, és arról, hogy néha milyen fontos a csend… végül, nagyjából egy óra alatt meg is alakult a két közösség, lett trénere és neve is mindkettőnek. Így zárult az első este.

Elméleti “buborék”

Innen kezdve az előttünk álló négy teljes nap szerkezete nagyjából egyforma volt: reggel mozgásos napindító, elméleti buborék, mármint egy előadás Pablótól, többnyire az előző nap eseményeihez alkalmazkodva, azt kibontva, magyarázva. Csak ezt a két programot töltöttük együtt, nagy körben, ezután a két csoport külön dolgozott: délelőtt még egy rövidebb, játékos gyakorlaton, ahol nem is annyira a feladatok megoldása volt talán a lényeg, hanem az, ami közben velünk, bennünk történt, az egyénekkel és a csoporttal egyaránt. A két órás ebédszünet után délután a napi, nagyobb, tematikus feladaton dolgoztunk, amelyre néha épphogy elég volt a rendelkezésre álló három és fél óra. Az egyórás vacsoraszünetet pedig egy másfél órás önreflexiós kör követte este 9-ig. Csak a péntek volt kivétel, amikor délután kicsit kötetlenebb volt a program – és ez éppen jókor jött, mert mindkét csoportban annyi minden történt, hogy mindezek feldolgozásához szükség volt némi énidőre. Ezen a pénteki délutánon ismerhettük meg közelebbről a Hideg-hegyi Menedéken élő kisközösség tagjait. Ez nemcsak önmagában volt egy élmény, hanem az egész tábor szakmai anyagát tette kézzelfoghatóan érthetővé, hiszen a közösségépítés egy élő példáját láthattuk közvetlenül a szemünk előtt.

De talán nem is annyira a tábor szakmai felépítése az érdekes, hanem ami mögötte, mindeközben történt.

Láttam egy lányt bátran felvállalni önmagát, megbékélni és együtt élni a szereppel, amelyet ezekre a napokra önkéntelenül is felvett. Láttam egy férfit, aki sokáig csendben a háttérben maradt, de onnan is tudott hatni – végül folyamatvezető is lett, és a kezdeti ellenállása után elismerte, hogy az önismeret nagyon fontos része egy közösség felépítésének. Láttam egy társamat, aki úgy kezdte, hogy a hatékony feladatmegoldás a lényeg, és nem a közösség – de végül, az utolsó vacsora alatt azt mondta, néha talán nem is a cél, hanem az együttműködés a fontos. És láttam olyan társakat is, akik bátran feszegették a határaikat, néha ki is törtek közülük, és már úgy kezdték a napot, hogy “ma kipróbálom azt, hogy …” – utalva valami számukra teljesen új, más szerep felvállalására.

Ínycsiklandozó falatok

És hogy mi volt még?

Finom, egészséges, és helyi alapanyagokból készült ínycsiklandozó reggelik, ebédek és vacsorák, vidám vagy éppen komoly beszélgetésekkel fűszerezve. Tapasztalati tanulás önmagunkról, a többiekről, kapcsolatokról, a közösségekről. Változás, nézőpont-váltás. Őszinte könnyek és őszinte nevetések. Konfliktusok és ölelések. Differenciálódás és integrálódás. Széthúzásból és elégedetlenségből szeretet és együttműködés. És egy közösség kezdő lépéseinek “húsba vágóan” élő, organikus megtapasztalása.

Számomra ilyen volt az első TreeMap Tábor. Sokmindent hoztam innen haza, most, ebben a percben talán mégis az az egyik legfontosabb gondolat, amit az egyik társam fogalmazott meg az utolsó napon: “az a felismerésem támadt, hogy ha nem teszem bele az őszinte szándékomat abba, amiben vagyok, akkor nem az fog történni, amit szeretnék. Ha viszont beleteszem, de nem ragaszkodom hozzá, akkor olyasvalami fog történni, ami a legszebb álmaimat is felülmúlja.”

Ilyen volt a Tábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .